project home

két szempontból is...

egyrészt kinéztünk egy baromi jó (és jó áron lévő) házikót... majd elmentünk megkeresni, hátha becsöngethetünk érdeklődni. erre ráment egy óránk és SEHOL nem találtunk. ültünk az autóban és néztük a teraszos fénykép hátterét mint két sherlock holmes, beazonosítandó a házakat... nem találtuk. itthon kinagyítva néztük a kilátást és vazze felismertem rajta két dolgot, ezzel betájolva, hogy valójában hol kellett volna keresni - majd az ingatlanost felhívva kiderült, hogy tökéletesen ott van. nekem nyitnom kéne egy magánnyomozói irodát, komolyan :) vagy csak túl sok CSI-t nézek, ehhe. mindenesetre mielőtt indulunk anyuhoz, elmegyünk megnézni, így hogy a google earth-ön pontosítottuk a helyét :)

másrészt végre felgereblyéztük a kertet és elszórtuk a fűmagokat... persze egy csepp eső sem lesz most, de majd jól meglocsoljuk. és a kert is sokkal, sokkal szebb most, tényleg. rendezett, "jólfésült" lett. artúr meg majd megszokja, hogy 1-2 hónapig NEM megy fel a növekvő fűre. punktum. kis drága okos fejű bolond kutyám. egyébként meg. tavaszra szép kis játszótér lesz a kertből... várom!

almához egyénként nem kell szakember, mert kimondja vágyait: "anya! mikor lesz már kistesóóóóm?" és folytatja. "akit ölbe vehetek" (!!) :o))))) "de kislányt szeretnék" - a véleménye változatlan: "a fiút majd apának adjuk" :o))))))))) csináltunk gesztenyéből családot: apa, anya, alma baba, artúr kutya - majd közölte, hogy kisbabát is gyártunk. ja bocs - a kistesót :o))) ezek most mind a kenyeres kosárban utaznak velünk mindenhová, gondosan betakarva, meg ne fázzanak. említettem már, hogy megzabálom a kis göndör fejét :)

lassan le kéne venni a lufikat, mert minden lépésnél a nappaliban lefejelem őket.

nagyon ősz

elképesztően jó spontán délelőttünk volt :o))))))
irány anyu, aztán együtt fel a normafára - azt hittem, hogy velünk együtt a fél város is így gondolja majd, de egész tűrhető volt a helyzet. forró capuccino (mér nem tea?), isteni rétes, őrülten szaladgáló artúr (még rövid szőrrel is minden második ember megállít, hogy jajdecukiiii), makkokat, gesztenyéket, leveleket gyűjtő almababa, írtó szép színek, jó levegő, hatalmas séta... majd a végén libegő a kisgöndörrel... ááááh, szuper volt minden! :)

itthon vázában a levelek, alatta gesztenyék és makkok - a többiből gesztenye embert fogunk csinálni, ha felébred(nek - mindenki alszik már megint :o))))) és a nap hátralévő részében már max. játszani fogunk - igazi hétvégi hangulat uralkodott el rajtam :o)

semmikülönös (végre)

nemtom, ma valami nagyon jó érzés fogott el. mint amikor egyszerűen ELDÖNTÖD, hogy minden rendben lesz. és úgy lesz, punktum.

konkrétan beleszerettem egy épp épülő házba nem messze az ovitól. leálltam az építkezés mellett és ha lett volna ott valaki, tuti megkérdezem, hogy eladásra építik-e vagy van már tulaja... szerintem ezeket a dolgokat is csak érzésre lehet csinálni. ránézel egy helyre, egy házra, ott állsz és vagy otthon érzed magad, vagy nem. hát engem ennek az utcának a teteje konkrétan elvarázsol...

almának vettem egy inci-finci ajándékot, amiért ilyen ügyes volt a héten az oviban (és kilátásba helyeztem ama bizonyos hello kitty-s balerina cipőt, amennyiben két hét múlva már megpróbál ott aludni :o))))) az ilyenek nálunk beválnak. asszem.

délutáni műszakban füvet fogok vetni. de lehet, hogy köcsög módon megvárom vele bé-t és holnap csináljuk együtt, ehhe :o) azonnal kell szereznem egy fodrászt. most!!!!! sehol senki nem ér rá spontán!! áááááh.

bé anyukája ma hazajöhet a kórházból a hosszú hétvégére.
szeretem, hogy ma ilyen jó a kedvem és semmiségekről vágyom csak írni...
(és ha megnyomom a közzététel gombot, utána tudom, hogy diósdi házakat fogok nézni a neten egy kicsit... álmodozni jó...)

is

oviból elsétál, artúr reklámfilmbe illően csahol a kerítéshez kötve - manci az első bokornál közli, hogy akkor ő menten bepisil, kezemben kutya, kabát, táska és gyerek, király, akkor bugyi lehúz, két liter pisivel öntöz, bugyi vissza. hazafelé minden kő, dióhéj, fűszál és egyéb megtekintése, közben folyamatos nyígás, hogy "de én akarom fogni a pórááázt..." (sikítok) majd a ház előtt 100 méterrel spontán összeesés: "anya, én olyan fáradt vagyok, nem tudok tovább menni..." - nem a frászt nem, csak nem aludtál és tök fáradt vagy. (kis édes drágaságom :o)))) autóba bepakol, irány erikáék...

az este rövid és velős összefoglalása a két egymásnak feszülő hisztis gyerekkel egy mondatban, amikor erika rámnézett és feltette a kérdést:
- "szerinted ha most lenne itt egy csaj, akinek még nincs gyereke, akarna?"
a ma este után? szerintem NEM :o)))))

még mindig könnyekig vagyok hatódva attól, hogy ovis lett.
kicsi nagylányom. lekvár vagyok.

egyébként meg.
holnap gereblyézni fogok. hajat és földet egyaránt.
(azaz felszántom a felásott udvart, majd spontán kerítek egy fodrászt, aki MOSTAZONNAL lenyírja a hajam, mert épp most érek rá, nemtok bejelentkezni. punktum.)

szerintem már rég aludnom kéne :o)

aztán

ezen felbuzdulva elkezdtem keresni a bátyámat és közben úgy éreztem megszakad a szívem :(
vajon legalább a kicsi lány érdekli...?

jaj

egyszer már írtam a megérzésekről... ijesztő ez az egész. már reggel óta volt bennem egy rossz érzés az ovival kapcsolatban - tán mégsem lelkiismeret-furdalás amit éreztem, nem tudom. mindenesetre nem hallottam a porszívótól, hogy kétszer is hívtak bentről, mert alma nagy sírásban volt... hát izé.
állítólag már megnyugtatták közben és lefektették, tehát minden oké, megyek érte 3 után... gondolom ettől nem lesz semmi baja, mégis döbbenet, hogy ha épp nyugalom van körülöttünk és oda tudunk figyelni saját magunkra, akkor kiderül, hogy mindent tudunk és érzünk, megérzünk...

emberek. emberek. még mindig azt mondom, hogy sokkal többet tudunk mint hisszük.

miért éri meg mégis jónak lenni

mert hiába az észérv, miszerint ezzel manapság inkább csak szívni lehet (és tényleg) - én mégis azt mondom bizonyos pillanatokban, hogy csakis így éri meg.

kivételesen jólesett ama bizonyos telefon, mert vannak napok, amikor érzem a szeretetet... egyszerűen "csak" a szeretetet és baromi jól esik. arra gondoltam, hogy végülis soha nem bántottam, nem tettem ellene semmi rosszat, miért is ne szeretne és teljesen feltöltött a tudat. nem volt mögötte semmi több, csak a tény, hogy érdemes lenni a világban. kedvesen, normálisan.

szerintem nincs annál rosszabb, mint amikor hibázol és megbántasz valakit - és ő még mindig kedves veled. az olyasfajta szeretet, amellyel nem tudsz mit kezdeni, mert nem érzed, hogy megérdemelted, sőt... neked szegezett fegyvernek hat puha párnák helyett... de ha rendben vagy magaddal, akkor úgy szívod magadba a szeretetét mint a napfényt. (én is hányok magamtól amikor ilyen nyálas vagyok, de ma nem találok más eszközöket ennek a hangulatnak a szemléltetésére :o)

aztán jött ez a levél, amin teljesen meglepődtem. a menyasszonyaim szoktak hálásak lenni és sokuk nagyon kedves. van, amikor már készülődéskor is hálásak pár jó szóért, de van amikor aznap is a nyakamba borulnak. pedig én csak a dekorációt csinálom. viszont kétségtelenül mindig rendelkezésre állok egy-két megnyugtató szóval... és akkor ma, hónapokkal egy esküvő után jön a legédesebb menyasszonytól egy levél, ami nagyjából bearanyozta a napomat, hogy ő még most is milyen szeretettel gondol rnák (i-vel) és milyen boldog asszony és igazán összefurhatnánk valamikor egy kávéra :o)

tökre meglepődtem és nagyon mosolyogtam, olyan jól esett.
ma a levegőben van a szeretet és nem csak azért, mert süt a nap.

én sütkérezem benne inkább. tegnap a. is teljesen feltuningolt a leplezetlen véleményével rólam, amin egyfelőle tényleg nagyon meglepődtem, hiszen mostanában inkább szét vagyok esve mint nem, de hogy ennyi jót kapjak... feltöltött, csak úgy vigyorogtam tőle.

na meg egy ovi előtt ülni is felemelő élmény, azt kell mondanom. kicsit olyan mint az igazából szerelemben a reptér. telis tele van szeretettel, édes gyerekekkel, anyukákkal, apukákkal, mosolyokkal... ülsz a szélvédő mögött és látod, ahogy puszilgatják egymást, elköszönnek, szaladgálnak - és ismét csak megtelik a szíved szeretettel.

nyálas, nem nyálas - de így vagyok most ebben a pillanatban :o)
jó érzés, hogy valakivel úgy tudok beszélni, hogy sosem kellett szembeköpnöm magam, hogy vannak, akikben mély nyomot hagyok, akik szeretnek, akik keresnek... és legfőbbképp van a világon egy hároméves kicsi lány, akinek én vagyok a mindene.

és mégis megéri. nagyon láv.