2011. október 27., csütörtök

miért éri meg mégis jónak lenni

mert hiába az észérv, miszerint ezzel manapság inkább csak szívni lehet (és tényleg) - én mégis azt mondom bizonyos pillanatokban, hogy csakis így éri meg.

kivételesen jólesett ama bizonyos telefon, mert vannak napok, amikor érzem a szeretetet... egyszerűen "csak" a szeretetet és baromi jól esik. arra gondoltam, hogy végülis soha nem bántottam, nem tettem ellene semmi rosszat, miért is ne szeretne és teljesen feltöltött a tudat. nem volt mögötte semmi több, csak a tény, hogy érdemes lenni a világban. kedvesen, normálisan.

szerintem nincs annál rosszabb, mint amikor hibázol és megbántasz valakit - és ő még mindig kedves veled. az olyasfajta szeretet, amellyel nem tudsz mit kezdeni, mert nem érzed, hogy megérdemelted, sőt... neked szegezett fegyvernek hat puha párnák helyett... de ha rendben vagy magaddal, akkor úgy szívod magadba a szeretetét mint a napfényt. (én is hányok magamtól amikor ilyen nyálas vagyok, de ma nem találok más eszközöket ennek a hangulatnak a szemléltetésére :o)

aztán jött ez a levél, amin teljesen meglepődtem. a menyasszonyaim szoktak hálásak lenni és sokuk nagyon kedves. van, amikor már készülődéskor is hálásak pár jó szóért, de van amikor aznap is a nyakamba borulnak. pedig én csak a dekorációt csinálom. viszont kétségtelenül mindig rendelkezésre állok egy-két megnyugtató szóval... és akkor ma, hónapokkal egy esküvő után jön a legédesebb menyasszonytól egy levél, ami nagyjából bearanyozta a napomat, hogy ő még most is milyen szeretettel gondol rnák (i-vel) és milyen boldog asszony és igazán összefurhatnánk valamikor egy kávéra :o)

tökre meglepődtem és nagyon mosolyogtam, olyan jól esett.
ma a levegőben van a szeretet és nem csak azért, mert süt a nap.

én sütkérezem benne inkább. tegnap a. is teljesen feltuningolt a leplezetlen véleményével rólam, amin egyfelőle tényleg nagyon meglepődtem, hiszen mostanában inkább szét vagyok esve mint nem, de hogy ennyi jót kapjak... feltöltött, csak úgy vigyorogtam tőle.

na meg egy ovi előtt ülni is felemelő élmény, azt kell mondanom. kicsit olyan mint az igazából szerelemben a reptér. telis tele van szeretettel, édes gyerekekkel, anyukákkal, apukákkal, mosolyokkal... ülsz a szélvédő mögött és látod, ahogy puszilgatják egymást, elköszönnek, szaladgálnak - és ismét csak megtelik a szíved szeretettel.

nyálas, nem nyálas - de így vagyok most ebben a pillanatban :o)
jó érzés, hogy valakivel úgy tudok beszélni, hogy sosem kellett szembeköpnöm magam, hogy vannak, akikben mély nyomot hagyok, akik szeretnek, akik keresnek... és legfőbbképp van a világon egy hároméves kicsi lány, akinek én vagyok a mindene.

és mégis megéri. nagyon láv.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése