innen-onnan

hát nem tudom. hazaértem. fenomenális az idő. ki fogok feküdni a kertbe. csak úgy. kettesben vagyunk. a kutya és én. és ez így lesz holnap estig. szegény nem érti miért nem megyek oda hozzá - nem tudja, hogy "sugárzom". voltaképp gőzöm nincs mi ez az izotópiás vizsgálat és azt sem, hogy mivel lát többet mint egy CT és tudom, hogy ezt csak biztonság kedvéért kellett, de azért van némi zabszem a seggemben. mint talán bárki másnak egy kórházi vizsgálat során.

bé nem tudott jönni, mert almával volt és később meg nem lett volna értelme, mivel mi "sugárzók" külön várót kaptunk. sok némán ijedten néző ember. nem volt vidító. de nagyon jót beszélgettem a végén egy szuper aranyos nénivel, aki sokáig mesélte, hogy mennyire más volt régen a világ, most meg azt mondja neki a fia, akinek szintén már húsz év felettiek a gyerekei, hogy "mama. a gyerekek felnőttek és nekem alig volt időm találkozni velük..." és én némán bólogatok, mert valami itt nagyon nincs rendjén, hogy a puszta létfenntartás érdekében esnek szét családok. közben arra gondolok, hogy istenem, csak jussak ki innen és minden legyen rendben - sok átgondolnivalóm van nekem is.

nem szoktam magamat olyanokkal szédíteni, hogy az életünkben a "stressz" megszüntetése pusztán elhatározás kérdése. ahah, ez olyan jól hangzik. bár ugyanilyen egyszerű lenne. az biztos, hogy sok minden hozzáállás kérdése, de mindent nem tudunk kiiktatni. viszont kicsit olyan ez, mint az a bizonyos lomtalanítás, amibe a lakásban belekezdtünk bé-vel: azért érdemes körülnézni magunk körül, hogy voltaképp mi az, ami igazán fontos és legalább ezen a téren gazolni...

és még sok minden más. pl. zsani felajánlott egy hokisztikus masszázst, amiről azt sem tudtam eddig, hogy micsoda. ezúttal szigorúan alma nélkül, mert a cél a teljes ellazulás... hú de jó lesz. de szomorúan jutott eszembe az is, hogy mikor csináltam utoljára ilyesmit vajon?

nem igaz, hogy az embernek nincs ideje egy gyerek mellett semmire, ezt NEM osztom. azt viszont igen, hogy az időd lényegesen kevesebb és az "ez csak 5 perc egy nap" dolgokból is arányosan annyi fér bele, amennyi. amikor meg végre van szabadidőd, akkor fejest ugrasz ebbe-abba-amabba. elkezded, folytatod, befejezed, közben töröd a fejed még mit lehetne... és arra a végén sosem jut, hogy csak úgy "legyél" a világban. pedig ezt kéne. gyakrabban... sőt, rendszeresen. kicsit leülni a nap végén és igenis átgondolni mindent.

hála égnek mi még ki tudjuk kapcsolni a tévét éjszakára nyúló beszélgetésekre. de nyilván nem minden nap tesszük mi sem. pedig valamit, valami féle kikapcsolást igenis be kéne iktatni, mert néha - mostanában főleg - úgy érzem megfulladok. (nagyon várom a pénteket. és ezúttal nem fogom végigpofázni a masszázst.)

********************

tegnap egy jó kis veszekedéssel indult :) azonnal elszakadt a cérna, amikor hallottam, hogy bé mondja a telefonba: "jó, akkor átmegyünk érted és felveszünk a lágymányosi hídnál pesten..." MIÉRT IS?????? majd édesen rámnézett: "most meg mi a bajod?" - hát szegénykém megkapta a választ. ez:
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁHHHH
és még ez is:
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁHHHH

gyűűűűűlölöm a magatehetetlen embereket, érted???? nem arról a pár száz méterről van szó, de a mi budán vagyunk, akkor miért is evidens az, hogy átmegyünk valakiért pestre? imádja, ha furikázzák a seggét és ha egyszer az életben azt mondaná: "gyertek el értem légyszi, mert lusta vagyok és szeretlek kihasználni ", esküszöm akkor szavam nem lenne, mert legalább egyenes. de bazdmeg, hogy valaki ne találjon el zuglóból a gátig 45 évesen???? ezt nem veszem be és csak sík ideg leszek tőle!

voltaképp ugyanaz zavar, mint a "segítsünk a devizahiteleseknek" kampánynál. segítsünk annak, aki nem tudja fizetni. tényleg? akkor ÉN miért fizetem becsületesen? hogy tudják megállapítani, hogy tényleg ki a rászoruló? ugyanmár. én soha életemben nem voltam ilyen pióca, amolyan sárkvidéki jégtáblán is megélő típus vagyok. és nem a "gyengébbel" szemben nincs bennem kímélet, hanem az életképtelenséggel. az olyan emberrel szemben, aki abból él, hogy más valakiből él. hogy mindig más elhozza, elviszi, megoldja, kifizeti (!!) és még rinyál is érte. hát nekem a pofám leszakadna ennyi idős koromban megkérdezni, hogy kell oda menni, még ha rejtett "gyere értem"-nek is szánom, inkább átgyalogolnék vazze, mint hogy ezzel blamáljam magam...

szóval ott ült bennem az ideg és elméláztam, hogy ezek az emberek egy őserdőben, ahol a természet törvényei uralkodnak, már kiestek volna a játékból. ilyet a természet nem enged csak a piócáknak és egyéb élősködőknek, a többiek pedig oldják meg maguk. és mégis megélnek. akkor volt még hasonló érzésem, amikor anno k. lelépett a nővel, aki egy zacskós rizst nem tudott megfőzni. akkor én tulajdonképp miért vettem valaha a fáradtságot, hogy tegyek valamit a másiknak, a másikért, ha ennyi (vagy az "ennyi se") is elég?

és vazze, megélnek ezek az emberek, érted? mert mindig van, aki kifizeti helyettük, aki megoldja az életüket.

csak csóválom a fejem.

******************************

nézzük bé-vel az x-faktort. ő ért hozzá, én a buta közönséget képviselem. neki eltorzul az arca egy-egy hamis hang hallatán - én nem mindig veszem észre, sokkal inkább adok a kisugárzásra. egyszercsak megkérdezem tőle:
- "most tök őszintén. te szerinted benne lettél volna a 12-ben?" (ha jelentkezel, vazze :)
- "igen." - ennyi. egyetlen másodperc habozás nélkül. egymásra nézünk és nevetünk.
és ezt bírom. ezt a nem létező álszerénységet, egyszerűen felmérve a helyzetet.
(kicsit zavar, hogy nem hajlandó jelentkezni sosem... lehet, hogy ezügyben még lépnem kell egyszer :o))))