tudéj

asszem nem ez volt életem legjobb napja.
vannak dolgok, amelyeket nincs is kedvem átgondolni.
hosszasan tudnék értekezni arról, hogy egyes élethelyzetek mennyi minden másra vannak még kihatással... és hogy lassan könyörögni szeretnék valamiféle könnyítésért. de még így se sírjon a szám, bla bla bla...
(az a vicc, hogy amikor apu az intenzíven volt, még akkor sem mertem magamat és a helyzetet sajnálni, annyira belém sulykolták, hogy mindig vannak, akik rosszabb helyzetben vannak meg ilyenek - ez már nem normális, komolyan.)

szóval most nincs kedvem írni, fejtegetni, semmi. aludni van kedvem és egy, a mainál sokkal kellemesebb napra ébredni, köszönöm.