a tegnap estét szuper jó társaságban töltöttük - sok nevetéssel, jó beszélgetéssel (és nem mellesleg mivel dim orosz, lefordíttattuk vele A SZÁMOT, hogy megtudjuk miről is énekelnek... :o)
ugyanoda ültünk be, ahol legutóbb voltunk, épp csak tulajdonosváltás volt, ezért minden megváltozott, és nem csak az asztalterítők. az árak láttán kikerekedett titokban a szemem (bár megint ott tartanánk, hogy nem számít), bé szeme még inkább, amikor meglátta az "adagot" a tányérján. 120 kilónyi bé nézett farkasszemet két kanálnyi kupac libamájjal. hmmm. én hamarabb túltettem magam a pár salátalevélen, mert ez volt az ELSŐ cézár saláta, amit magyarországon ettem, ami TÉNYLEG egy cézár saláta. hivatalosan. minden stimmelt. az egyben hagyott római salátalevelektől kezdve a parmezánig minden. egyserűen isteni volt. és bé kupacai... tokajiban érlelve... hát teljesen végünk volt, olyan ízek... tudod, amikor nem arról van szó, hogy eszel egy fincsi rántott húst valahol, amit egyébként te is meg tudnál csinálni nyilván. nem, gőzöd nincs róla. és arról sem hogy lehet ENNYIRE finom valami... és ilyenkor hirtelen mégsem sajnálja rá az ember a pénzt, mert nem csak ételt vettél érte, hanem egy konkrét ÉLMÉNYT! (ezek után egymásra néztünk és ugyanazt gondoltuk - ahogy szoktuk - egyszer élünk, nosza kóstoljuk meg a gulyást is :o)))))
nekünk egyébként ez lesz a vesztünk, esküszöm. mintha nem lennénk hajlandóak felfogni az anyagi gondjainkat, még mindig képesek vagyunk akár csak egy szem estére is elvonatkoztatni tőlük. és ez egyszerre ijesztő, de mégis olyan jó, hogy így van.
asszem szeretem az ellentmondásokat.
és a jó társaságot zöld pokrócba takarózva szeptember végén :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése