akkor most leülök gyorsan magamhoz térni...
kisebb fajta katasztrófa volt ez az első nap az oviban :)
adott alma, aki elképesztően vagány, tök önálló és nem mellesleg egy teljesen kiegyensúlyozott gyerek. (ez utóbbi a legnagyobb bók, amit csak kaphatok a gyerekemre.) szóval már reggel közölte, hogy "én nem megyek az ovibaaaaaa" - nyafogósan. olyan királylányosan. amitől kiver a víz azonnal. mondom sebaj, csak játszani megyünk. az óvoda elé érve újra rázendített. ez nem félelem benne, inkább dac szerintem. juszt sem megyek, mert azt mondtam. (sikítok.) végül bementünk, bemutatkoztunk, örültünk, átöltöztünk, megtaláltuk a fogasunkat, megtaláltuk a süni jelet... bent játszottunk teljesen normálisan. mindez egészen oké is lehetett volna, ha nem fűszerezi meg két olyan sikítós-üvöltős hisztivel, hogy a hajam majdnem leesik. mindezt persze a semmiért, mert közben tök jól érezte magát, amikor épp megfeledkezett róla, hogy dacoskodjon. mondhatnám, hogy égő volt, de én tényleg nem tudtam mitévő legyek. miközben őt éri az ovi-stressz, nyilván nem ez a megfelelő pillanat, hogy a sarokba állítsam hisztiért. ezért vártam, amíg megnyugszik és magától elkezd megint játszani. közben pörgött az agyam, hogy hogy is van ez? pont ALMA viselkedik így??? hát pont. így jártam :)
na ebben az oviban nincs kec-mec, holnap már egyedül lesz minderre. nem engedik többet, hogy bent legyek - és megmondom őszintén, ezzel ésszel egyet is értek. szívvel pedig? nem tudom. én általában nem vagyok a pillanat rabja gyereknevelés kérdésében, sokkal inkább arra gondolok mi az, ami neki hosszútávon jó. (pl. nincs másik kaja ha vmi "nem ízlik" - előbb-utóbb úgyis megeszi. ha nem, éhes marad. majd megtanulja, de legalább nem lesz válogatós - annyira.) szóval az a lényeg, hogy neki jobb legyen. könnyebb megszokni, mert az ovi az VAN és kész.
mellesleg tök szép az egész épület, nagyon édes a terem és szuper szimpatikusak és kedvesek az óvónénik. és ez utóbbi a lényeg. hogy érzem, hogy neki itt jó dolga lesz. rajzolt és ragasztott egy sünit, majd kiment az óvónénivel felragasztani a rajzát az öltözőbe. szó és hiszti nélkül. nem lesz neki semmi baja, hiszen a hisztiket főleg nekem tartogatja. imádom a göndör búráját, amikor megfeledkezik mindenről és szuper jól érzi magát és viszi is az óvónéninek a rajzot megmutatni...
hát így valahogy. jobban izgultam ma reggel mint ő. most viszont már a holnapot és az utána lévő napokat várom... kíváncsian. de nem félek. csak kíváncsi vagyok. a félelem hiánya pedig abból a jóféle megérzésből fakad, hogy jó helye lesz neki ebben a mókus csoportban ezekkel az emberekkel :)
láv. és drukkoljunk, hogy holnap simábban menjen minden.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése