napi konklúzió

vannak emberek, akik konkrétan fordítva ülnek a lovon.

ezzel nem is lenne bajom, amíg a saját életük határain belül mozognak és nem folynak bele az enyémbe. de amint ott kopogtatnak az én kis világomban, máris megijedek: menj el, kérlek. én nem akarok már senkit megváltoztatni vagy elmagyarázni, hogy én azt látom, hogy önmagát áltatja miközben más életét jobban véli érteni mint a sajátját. engem nem érdekel már ha valaki a szemembe mosolyog és a hátam mögött elmond minden szarnak, mert ehhez nem áll elég közel már. nem, nem, légyszi menj el. legalább négy lépést, mert az pont eggyel több mint a három :)

igen, én is eljutottam ebbe a korba. félek tőle, hogy ez valóban korral és tapasztalattal jár. hogy már nem akarod megváltani a világot, csak annyit kérsz, hogy ne rúgjanak bele a tiédbe. ennyi. nem feltétlenül érdektelenség, hanem inkább egyfajta önvédelem. mert hiába szeretném hinni, hogy nem is érint meg, azért néha napokig filózom ám.

na most tök őszinte leszek. az elmúlt időszakban kicsit összegabalyodtak bennem egyes érzelmek, amelyeket az idő tartott a kezében leginkább. már nem vagyok olyan biztos semmiben és senkiben. mellesleg az a legvészesebb, hogy magamban sem.

de annyira mégis, hogy felmérjem ki az, aki jót akar és ki az, aki önmagát akarja csak igazolni. ismét ugyanaz a különbség: az egyik rólam szó, a másik őróla.

belefért az elmúlt napokba pár olyan élmény, ami nagy kérdőjeleket rajzolt a fejem fölött lévő kis buborék. én? ő? ők?

aztán ezek a dolgok valahogy mindig elsimulnak és maximum a tapasztalat marad hátra hagyatékként, amit pontosan abba a kis "fiókba" teszel el, amelyikbe akarod: megtartod, dédelgeted, tépkeded. vagy kicsit elrejted és nem nagyon nyitogatod, mert azért rosszul esik minden alkalommal.

az ember gyarló. belemar abba, aki közel áll hozzá. és nem mindig méri fel ennek a következményeit hosszútávon. én mindenesetre aszondom: nem pofázni, hanem felmutatni az eredményt. nincs? akkor tán hallgatni kellene inkább :)

pár felesleges körrel igazán lehetne kevesebb, mert mindig csökken egy kicsit a létszám körülöttem...

és este is

a napot úgy zárom, ahogy kezdtem: a kanapén dundózom :)
bazi meleg volt, sokat dolgoztam, mert eléggé le voltam maradva, most is itt gebedek még a gép előtt, de nemsokára hátradőlök és kicsit beleélem magam a holnapi napba... nos. eladni valamit nem csak a pénzről szól, mert az emlékeidet is eladod vele. a nagyi illatot... kicsit olyan hihetetlen az egész, de ott lesz egy ügyvéd is, amely tény azonnal visszarángat a valóságba.
nemsokára kezdődik egy szeretem-műsor, bé lelépett a diósdi pasikkal, konkrétan t-éknél ülnek a kertben (kicsit irigy vagyok :))) és ha nem menne a ventillátor a túlélés érdekében, akkor nagy lenne a csend.

ma belefutottam egy alma-hibába. és ahogy a harapós kutyánál is a gazda a hibás, rémes szembesülni azzal, hogy amikor ilyen homokszem csúszik a gépezetbe és a gyerkőc bizony nem olyan csodásan viselkedik a gyakorlatban ahogy én azt elméletben elvárnám, akkor nem ő a hülye, hanem én b.sztam el valamit. mindenesetre konkrétan beállítottam a sarokba és hagytam pár percig, majd megbeszéltük. néha nem tudom eldönteni, hogy mi az, ami majdnemötévesen lecsapódik... de próbálkozni mindig lehet. valahogy azt gondolom megértette mi volt a gond. vagy legalábbis reménykedem. de basszus annyira szeretem azt a göndör fejét, hogy áááááááááh - a legjobb dolog a világon, komolyan. láv láv láv.

ui: este szóláncoztunk. vazze, nincs még öt és értette és csomószor magától tudta, olyan büszke voltam rá! kis drágám...

itthon

itt bödönölök a kanapén... még mindenki alszik. persze, mert tegnap ollllllyan szuper kerti partiban voltunk :) így kell kérem hazajönni: bőröndök, táskák ledob, pisil, kutyának friss vizet ad, majd megy is rögtön tovább a bogrács fölé. pedig az ember a nyaralás végén inkább el szokott kunkorodni. na nekünk ez a rész most kimaradt, vahaha.

egyébként meg. elvileg nyaralni sem mentünk volna idén. aztán jött ez a spontán ötlet bé részéről, hiszen ott a nyaraló akaliban... és milyen jól tettük! :) szuper volt!!! ráadásul elképzelhető, hogy az utolsó lehetőség is egyben, amelyet méltán ki is használtunk, ugyanis érkeztek érdeklődők és úgy tűnik nagyon meg akarják venni! majd kedden kiderül... izgalmas.

és egyben szomorú is. lenyúltam két nagyi illatú hímzett párnát. egyébként meg sokat filóztam, hogy mik is ezek az illatok... a nagyi akali nyaralója illat. ami hiába nincs már köztünk és é. hiába költözött már be szinte, még mindig ott van a levegőben, mint a gyerekkori emlékeim jogos tulajdonosa...

hát igen. kicsit pityeregtem, na. mert az élet néha olyan látványosan vágtat tovább. ez a dolga... de akkor is.

gb

a napjaim azzal telnek, hogy titokban áhítozom anglia, legfőbbképpen london után... ajjjajjj... soha el nem múló szívszorító honvágy...

háztartási nyígás

két és fél óra (!) rámolás után elértem a síráshatárt. nagyjából ugyanúgy néz ki a teljes lakás, csak én látom mely bermuda háromszögeket sikerült felszámolnom, de hol van még a portörlés, a fürdőszoba suvickolás, a porszívózás...? nekünk lett ennyi cuccunk vagy tényleg valami nagy gáz van itt? semmi nem fér el, minden szanaszéjjel van, ennyi gyerekjáték gyakorlatilag nincs a földön, holott tudom, hogy almának messze nincs nevetséges mennyiségű cucca... (oké, max. ruhája, de van hozzá 2m gardrób, azok legalább elvannak) - szóval kezdek kétségbeesni... azt hiszem legfőbbképp attól a tudattól, hogy bé még nem hozott be öt köbméter esküvői dekorációs cuccot a kocsiból, így azokat végképp nem tudom hová fogom rakni, a nap meg csak megy, én itt gebedek és áááááááááááááááááááááhhhhhhhhhhh!!!!!!!

aki azt mondta, hogy a takarítónő luxus, az nem tudja miről beszélt, komolyan. ez egy VÉGTELEN folyamat és lassan megősülök attól, amitől nagyjából minden másik nő is: a fél napom megy el arra, hogy mások cuccait rámoljam el és letöröljem, majd felszedjem azt a koszt, ami egy nap múlva ugyanúgy megjelenik a szétszórt ruhákkal és egyebekkel együtt, hogy aztán kezdhessem elölről...

akinek takarítónő segít nem azért teszi, mert nem tanulta meg, hogy fentről lefelé takarítunk (bár van egy sejtésem, hogy ilyenek is vannak, akiknek gőzük nincs) vagy mert olyan lehetetlenül lusták - hanem egyszerűen felőrli őket maga a monotonitás és a körforgás, amiből lehetetlen kikerülni. azt gondolom a mai nőknek sajnos vagy nem sajnos, de az ezredik teregetés közben nem az jár az eszükben, hogy milyen finom illatú a lenor, ahogy a reklámok sugallják, hanem sokkal inkább hogy mennyi sokkal értelmesebb dolgokat csinálhatnának éppen... de ha egy, azaz csak egyetlen napot kihagysz, a lakás, benne egy ötévessel, egy férfival és egy kutyával olyan szinten szalad el, hogy csak a fénycsóvát látod utána.

és igen, annyi értelmesebb dologgal tudnék most foglalkozni... pedig előttem áll még vagy 2-3 óra őrület, mire elértem, hogy fél napra nagyjából jól nézzen ki a házunk... leszarom mások kioktatását és szemöldök felhúzását, és hogy ősanyáink kézzel mostak - te jó ég, mit érezhet az, akinek három gyereke van mondjuk???! ott mi lehet!

najó, akkor tul.képp lehetnék szerencsés is, nem? hogy legalább 8-10 óráig kitart az 5-6 óra alatt elért eredmény...? hm? tudom, minden csak hozzáállás kérdése. kihisztiztem magam, megyek tovább csendben... de segget riszálva, mert megy a zene és igyekszem nem lelkiismeret-furdalást érezni, hogy szegény alma is a kétszázadik rajzát készíti el amíg rám vár...

ebből súlyos fagyizás lesz. valamikor. órák múlva :)))))

jaj

elkezdtünk nézni egy thrillert. annyira kiakadtam rajta, hogy nem merek odanézni. inkább netezek. vááááá :) (mekkora egy hülye vagyok :)))

egyébként szuper napunk volt. imádtuk. egy nap CSALÁDI pihenés. anyu is ott volt, bé szülei is... annyira jól sikerült, hogy csak na. lávlávláv.

ígyjártam

na, a mai bőgés adagom is megvolt... valóban nem volt túl szerencsés, hogy bé elment edzésre balatonra, én meg itt maradtam a holnapi esküvő virágaival és almával egyedül, mert eddig pont semmit nem tudtam sajnos csinálni :( nem az a baj, hogy ráhúzok 2-3 órát a lefekvésig, hanem az, hogy utána kb. 5 perc múlva kelhetek is, mert a virágokat hajnalban kell kötni... hát szóval most így jártam, egész nap egyszer ettem, amikor bé a kezembe nyomta és most zombiként állok az oázis előtt, mert gőzöm nincs hogy oldjam meg... (tudod, amikor eltervezed, hogy kb. mennyi idő alatt leszel kész és már most látom, hogy ez bazira nem úgy van, ahogy én azt gondoltam... a rutin hiánya, basszus...)

akkor most összeszedem magam, iszom egy lájtos kis kávét és nekiesem, kész, majd lesz valahogy, mert valahogy mindig van :) a virágok egyébként csodásak. főleg ebben a mennyiségben. komolyan. ez is valami.

oké, kicsit azért várom a holnap délutánt :))