ma így volt

vannak napok, amikor jó szar kedved van. az a tény, hogy ennek látszólag semmi oka felveti a kérdést, hogy épp hormonális háború kezdődik-e vajon odabenn? vagy szimplán csak meg akarsz őrülni? ki tudja. remélem az előbbi, nemsokára úgyis kiderül.

szóval minderre semmi okom nem volt. tilosban járva vettem egy trikót és megittam életem legdrágabb jegeskávéját, hátha feldobódom, de csak ültem a könyvesbolttal szemben üveges tekintettel és nem, nem lett jobb kedvem. a magyarázatot továbbra sem találtam.

úgy összességében nem vagyok valami jó passzban mostanában. nem érzem magam sikeresnek semmilyen téren az ég adta világon. se mint nő, se mint anya, sem szakmailag. még barátként sem, mert erre leginkább az alkalom hiányzik ugyebár. szóval olyan két lábon, lábujjközti papucsban járó rakás szerencsétlenség vagyok, amit a legtöbbször remekül leplezek - ugyanakkor mindenkinek lehetnek rosszabb napjai... mégis, kétségbeesetten szomjazom a pozitív visszacsatolást mindent téren... de mivel az emberek sokkal inkább szeretnek kritizálni és észt osztani (netán a hátad mögött cseszegetni), semmint a jó dolgokkal erősíteni a hited, ennek hiányában zsugorodom. van, ami az én hibám, van, ami pech vagy épp aktuális rossz széria, ezt sem tartom egészségtelennek, nem mehet mindig minden remekül. de jobb szeretem, amikor nem én vagyok a padlón, szívesebben támogatok fel másokat, mint hogy magamat kelljen összekanalaznom.

a tapasztalat azt mutatja, hogy a jó dolgok egymást vonzzák, így majd egyszer csak elkezdenek ezek is pörögni: lefogyok, alma kilábal a dackorszakból, lesz megint olyan ügyfelem, aki sikerélményt nyújt... ilyenek. záporoznak majd a húzóerők. remélem.

na szóval feltápászkodtam a méregdrága - és ennek ellenére a reményeket nem 100% beváltó - jegeskávé mellől, vettem mancinak egy mesekönyvet neve napjára a nagyanyja nevében, ledöbbentem, hogy a könyvesboltban nem adnak zacskót, és vesztemre felvettem egy olyan hívást, ami egy teljesen idegesítő beszélgetést ígért (nem, nem és NEM értek egyes párokat, akik árajánlatot kérnek tőlem munkadíj nélkül... akkor minek adjak ilyet???? rendeljék meg az étteremnél és engem hagyjanak ki - ne hívogassanak, hogy nekem van-e 30 méter organzám, mert persze, hogy van, sokkal több is, de mi a kérdés: hogy ingyen odaadom-e? tököm tele a sóherekkel), majd tovább álltam. a kijárat irányába lődörögtem - igen, ez konkrétan lődörgés volt asszem - nem nagyon akaródzott menni futni egy újabb kört az egyik ügyfelemnél, ezért még benéztem a c&a-ba.

épp a leértékelt füébevalókat sasoltam (póló miatti lelkiismeret-furdalásomat enyhítendő), amikor láttam, hogy tárt karokkal közelít egy határozottan jó pasi. ez meg kiiiiii?????? de felém jön bezony. nos. ő volt cs., volt osztálytársam, aki, ha nagyon őszinte akarok lenni, a top 5 lúzer közé soroltam volna akkoriban a gimiben. éreztem, hogy vmi nem stimmel, múltkor (3 éve az osztálytalálkozón) nem így nézett ki... hamar kiderült, hogy 45 kilót fogyott (????????????????????) - csak lestem mint a moziban! tök jót dumáltunk és még mindig nem tértem magamhoz, hogy ez a pasi, akit konkrétan megnéznék az utcán ugyanaz az ember! nem semmi! itt már sejtettem, hogy mint minden találkozás, ez sem lehet véletlen...

aztán el az ügyfélhez, ahol szokás szerint nem köntörfalaztam, hogy k.vára kezdjenek el döntéseket hozni, ők ezt szeretik és valahogy másfél óra alatt összerántottam a komplett tervet és konkrétan dülledő mellkassal távoztam a helyszínről. wow. ahhoz képest, hogy nem akartam menni sem...

a gáton a párral is minden oké volt, de annál inkább a szembejövő tekintetekkel. (ez azt bizonyítja, hogy jó a póló, amit vettem, mert persze a kocsiban átöltöztem, ehhe :))))) ráadásul egy spontán rövid, ám annál velősebb MÉLY beszélgetés is belefért még i-vel, olyan, amire rég nem volt időnk, szóval kifelé menet valahogy azt éreztem, hogy talán mégis kaptam mindenféle kérdésemre választ...

mert hogy nem szakmailag van a baj, hanem nem olyan szerencsés az aktuális munkám, de előbb-utóbb felgöngyölítem.
mert hogy nincs semmi baj a barátaimmal, csak mostanában kevésbé érünk rá, de ha mégis, akkor ugyanolyan jó és tartalmas, mint régen.
mert hogy vannak emberek, akiknek sikerült ennyit lefogyni és ennél nagyobb lüket talán senkinek sem kell.
mert minden gondom ellenére még mindig sokkal jobban érzem magam a bőrömben mint sok ember, aki ok nélkül, a saját küzdelmeit rám vetítve bánt a hátam mögött.
mert tudok vonulni. kihúzott vállakkal. mert mosolygok magamban és ettől van, aki olyan spontán mosolyog vissza, hogy maga is meglepődik.

mert. mert amikor felteszel egy kérdést, akkor jön a válasz - ha figyelsz.
csendben megjegyzem, hogy a gondolatok erejét az is jelzi, hogy a minap gondoltam azért csak kéne nekem ez az epres ruha a nexttől, de csak horror áron kapható, mire másnap (!) előrántotta h. a szekrényből, hogy átadja nekem, a töredék áráért. ennyi. csak kívánni kell: kicsiben és nagyban egyaránt.

kérdezni, figyelni a jeleket és a válaszokat és kívánni. ennyi.
(ugye milyen egyszerűnek tűnik? :o)

én elhiszem, hogy minden síkon helyre fogok állni.
nem is csak kívánom, biztosan tudom és érzem.
addig lehet, hogy lesz pár rossz napom, de meglásd, nekem lesz igazam.