2012. július 11., szerda

off

valaki magyarázza el, hogy miért iszom több vizet üvegből mint pohárból? azénanyukám azt javasolta, hogy rakjak ki magam elé egy (két) komplett üveg vizet, hogy lássam hol tartok és mennyit igyak meg. én nem szeretem a nagy üvegeket, mert a víz felmelegszik és pisi lesz és sajna nem érdekel a tudományos háttér a testhőmérséletű víz előnyeiről: én a vizet akkor is kristálytisztán és jéghidegen szeretem. ezért kis palackokat tartok most a hűtőben és ezeket iszom lelkesen. kábé 2x annyit, mintha pohárban lenne. hát érti a tököm, de mindegy :)

a hangulatom inkább konyulós egyébként, volt ma pár kemény pillanatom a gyerekemmel (aki sokat rosszalkodott), a férjemmel (akivel sajnos megint átrágtunk ey alaposan lerágott és nem túl szimpi csontot) és egy-két kemény beszélgetésem olyan ügyben, amire korábban rálegyintettem, de ma mégis azt éreztem: én ezt tisztázni fogom. örülök, hogy így tettem.

de úgy összességében kicsit sok volt ma a tisztáznivaló és ettől konkrétan elfáradtam fizikailag. fél szemmel bambulok valami tévéműsort, annyit iszom mint egy ló és közben olvasok. szerintem ennyi épp elég lesz mára. roló lehúz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése