nem vagyok elég trendi

ma a reggeli kávézás közben hirtelen izgalomba jöttem. mint a gyerek, aki kapcsol, hogy "már csak ötöt kell aludni" és megyünk nyaralni, vááááá. kicsit megremegett a kezem és mintha a kávét is gyorsabban kavargattam volna. elképesztően várom. és nem csak azért, mert rémes hét vár rám addig. bé előtte való nap még fellép + esküvőt dekorálunk, így nagyon kiérdemelt lesz a vasárnap kezdődő pihenés...  én meg itthon fogok trónolni és ezerrel gyártom az újságpapírkoszorúkat, jee. zs. kérdezte reggel, hogy minek szívatom magam ilyenekkel? mondom azért. mert. mert ezeket a dekorokat általában mind magamnak csinálom... a saját szépérzékem kedvéért, no meg ha valami tetszik, akkor megcsinálom és kész, még ha bele is gebedek. úgyhogy hajrá újságpapír, pár napig össze leszünk kötve egymással :)

*******************************

egyébként meg. a ZÖLDBORSÓRÓL akartam értekezni. meg valami olyasmiről, hogy nagyon XXI. századi vagyok úgy tűnik. már a spenót is feszegette a határokat, amikor két zacskónyit főztem két nagy lábosban, mert másképp be sem fértek, így egy óra múlva lett egy alig-valamennyi fonnyasztott spenótom és újabb óra múlva egy alig-valamennyi főzelékem... három lábos és két óra az egyébként 20 perces melóra? nem, nem vagyok elég trendi öko bio mittomén, de én ezen fennakadtam.
aztán a hétvégén ugye bé beállított a zsák zöldborsóval. aminek és nagyon örülök és friss, zsenge, bio és minden más, de vazze, mutasson már valaki egy embert, aki 2012-ben ráér arra, hogy két órát eltöltsön azzal, hogy egy kisebb lábosnyi zöldborót kioperáljon a héjából főzés előtt, így az egyébként szintén 20 perces főzelék főzési idejét egy olyan 3 órára növelve... és nem, nem ciki ezt bevallani. én magamban dörmögtem, bé persze segített (kettőnknek majdnem másfél óra volt - szerinted???), bé meg szórta az igét, hogy ne nyafogjak és anyáink ezt így csinálták, meg milyen friss, stb. aha. fél óra múlva csendben dolgozott... háromnegyed óra múlva pedig odaszóltam neki, hogy nyugodtan mondja ki hangosan amire gondol, hogy a picsába kívánja az egészet :)))))) (a mosolyából értettem: így van, de juszt sem fogja kimondani.)

szóval kérem alásan, én az elmélettel tök egyetértek és én is nagyon örülök neki, hogy friss volt meg minden. de baszki. ha a következő fél éveben valaki elém tesz egy szem zöldborsót, valószínűleg megfojtom :)

(nevelési célzattal egyébként megtartottam párat megmutatni almának, együtt kiszedtük, nagyon tetszett neki. gondoltam, azért ne higgye már a gyerek, hogy a zöldborsó a befőttesüvegben terem. erről beugrott egy kép, hogy kiskoromban mennyire élveztem a zöldborsó kiszedését... ez azt jelenti, hogy én csináltam. na anyám sem volt teljesen hülye, jól van :))))))))))))))

őszinte nem-vagyok-elég-trendi bejegyzésemet olvashattátok.

vannak dolgok

amelyek a végletekig fel tudnak húzni.
és akkor történik valami.

vannak emberek, akik olyan egyszerűen jók. nincsenek túlbonyolítva a szónak a jó értelmében: kedvesek, értelmesek és nem filóznak túl dolgokat, ezáltal azzal sincsenek elfoglalva, hogy állandóan önmagukat elemezzék, megmagyarázzák és istenítsék. ők csak úgy vannak a maguk tiszta valójában és nekem tetszik ez a fajta "egyszerűség" ha szabad ezt a szót használnom - ismét csupa jóra gondolva és nem pejoratív értelemben.

régen is ugyanez volt a véleményem. a jó pasinak, nőnek nem kell önmagát sztárolnia, mert az nekem mindig sántít... az, hogy mi milyen csodálatos, izgalmas és érdekes emberek vagyunk vajon szintén hirdetni kéne? nem hiszem.

és amikor a fent említett ember nemes egyszerűséggel összefoglalja a mondanivalóját ugyanerről, akkor hirtelen rájövök, hogy nem lehet véletlen az azonos vélemény. hát persze. mert így van ez. kevesen értékelik az ön-sztárolást és a legtöbbünk átlát rajta.

a legélesebb különbség ex-patrick és ex-béla anyukája között volt. ex-p-anyuka mindig hangoztatta: "jaj, én olyan kis őrült vagyok" és szentül meg volt győződve róla, hogy ő a legkülönlegesebb lény a földgolyón. viszkettem tőle és idétlennek hatott. ex-b-anyiuka viszont? ő nem tartotta fontosnak, hogy bármit is mondjon. egyszerűen őrült volt - különleges és csuda jó fej.

hát ennyi a különbség... ég és föld.
és mégsem mindenki számára elérhetetlen talán.
de mindig lesz, aki nem érti.

körbenézek

és valahogy nem látom magam előtt, hogy holnap itt rend lesz és tisztaság plusz isteni ebéd is... márpedig 4 órára pontosan ennek kell lennie. hmmm...

azért megpróbálok még ma valamit tenni ennek érdekében :o)
(mondjuk nagyon nézem vagy ilyesmi.)

naplo-pó

és megtettem. lesz "munka-blog" is. nemsokára. elkezdem írni azt is... :o)

egyébként meg. amit imádok, az a spontaneitás. a mai társas fagyizás "valahol tétényben", ahogy zs. fogalmazott. retro bódészerűség, műanyag kerti bútor, a gyerekek körülöttünk rohangálnak a fűben, koszosan mint a föld, pont ahogy szeretem látni a maszatos arcukat, kezüket, térdüket (igen, most feltetted magadban a kérdést ha ismersz, a válaszom az hogy játszóruhában :o)))), a fiúk tízpercenként mennek be egy újabb adagért, l. baba a virágok tövébe kakál, mert ő laza kislány, mi nők meg pletykálunk egy kicsit.

az ilyen napokat nem lehet tervezni szerintem, nagyon élveztem. és hazafelé még lett sok-sok "chili-garlic" szószom is az aldiból, meg ecset készletem, ha kedvem támadna még további motívumokat festeni a falakra... érdekes volt egyébként, amikor zs-nél festettem. ott mindig olyan jó masszázs zene megy, a vérnyomásom tehát alapból kettő, közben festem az indákat a falra és sorban jönnek a nők arcmaszkkal az arcukon vagy csavarókkal a fejükön megnézni az alkotást, úúúúznak, áááznak és ez nekem mind nagyon jól esik, ahogy zs. öröme is a fal láttán. majd jön a főnöknő és megrendel (!) egy hasonlót otthon a nappali falára. pénzért. mosolygok magamban. a végén még ezzel fogok foglalkozni, ehhe :o) és közben arra gondolok, hogy mennyivel szívesebben festenék tíz ilyet egy hónapban kötetlen munkaidővel mint egy irodában gürizzek.

közben telefon két aktuális munkámról, hogy haladnak a dolgok mégis csak és ez elégedettséggel tölt el. holnap már nekiállok kis újságpapír rózsákat gyártani a következő esküvőre, ami elég bevállalós lesz, márpedig én nagyon szeretem a bevállalósat. (krém-vörös-újságpapíros, nyami)

így lesz mit feltöltenem szép sorjában az új naplómba... amit még pofozgatnom kell és nem is nagyon tudom honnan induljak vagy hogy válasszam szét benne a falfestést, a lakberedenzést és az esküvői dekorációt, részben mert nem értek a blog szerkesztéséhez, részben mert még nem állt össze a kép a fejemben, de miért is ne írnék arról, amit szeretek csinálni, miközben írni is imádok? :o) ennyi.

négy kartonnyi dekor cucc áll az étkező asztal kellős közepén.
azt hiszem engem az állandó rámolás fog elvinni, na.

tökjó és töknemjó

amit alma tegnap produkált, egészen érdekes volt. bár én "érdeklődés" helyett inkább ráparáztam és a békesség kedvéért még egy nyalókát is kapott tőlem. (a másodikat életében.) olyan hisztit és kínlódást vágott le, hogy bárki átgondolta volna, hogy akar-e gyereket, ennek láttán. végül 3/4 8-kor (!!!) lefeküdt és egyben aludt 12 órát. lehet, hogy csak fáradt volt :)

mindenesetre mi nagyon jót dumáltunk hajnalig, utána alig aludtunk, mert alma szerintem 20-szor rugta vesén v-t éjjel, mivel megfigyelés alatt volt és köztünk aludt (romantikus, mi? :))) ettől függetlenül nem vagyok most fáradt. élveztem a délutánba nyúló reggli bundáskenyerezést és a mély beszélgetést... több szempontból is.

lecsapódott bennem két nagyon fontos dolog:

1. hogy erre mennyire ki vagyok éhezve. mert le a kalappal a mi kis csapatunk előtt, hogy bár már majdnem mindenkinek van családja, szoktunk külön is találkozni "csak csajok" - de olyankor csak elvihogunk, ami baromi jól esik és KELL minden nőnek. viszont nincs helye a komolyabb beszélgetéseknek. ha meg családostul találkozunk, erre esély nincs, mert minden mondat közepén elesik egy gyerek, levizezi magát, enni vagy inni kér... és ez így szép és kerek. de ma azért be kellett látnom, hogy nekem már szinte csak bé maradt ezekre a beszélgetésekre. aki messze nem egy "csak", hanem egy szuper társ és jó barát is egyben. de másképp - és mást - beszélget két nő, ezt lássuk be! ezért most kiváltképp feltöltődtem. és a felismerést is elraktároztam magamban...

2. a másik pedig pár kimondott dolog, amivel igenis foglalkoznom kéne... néha nehéz megtalálni a határt a nyígás és az elfojtás között. én, aki kifejezetten szeretem kimondani ami bánt, érdekes módon, erről a két témáról nem tudok, vagy nem akarok (?) beszélni. és akkor csapjunk hozzá még egy harmadik témát is, most, hogy belegondolok. nem hiszem, hogy a nyígás ez esetben segíteni. viszont a nagy hallgatásom szerintem némi elfojtásba torkollott, ami még rosszabb. király. nem tudom mi a teendő. mostanában túl sok mindennel kapcsolatban vagyok ilyen bizonytalan amúgy is... (én. pont én.)

szóval az van, hogy az ember egy nagy darab lélek, amit ápolni kell, na. ez az egy biztos.

úgyhogy nagyon szép és tartalmas napom volt, köszönöm :)

kicsit össze-vissza

vannak olyan szép pillanatok, olyan szép napok... ágnes tanya tápiógyörgyén. mit is keresünk itt teljesen spontán meglátogatva i-éket? mintha a nagymamádnál lennél... nyári konyha, csipketerítők, tollaslabda, szalonnasütés és végtelen szántóföld... hát rég volt ilyen jó napunk.

és a dekoráció. nem az én világom, nem az én színeim... de szeretem, amikor valaki VALAMILYEN. nem szeretem a semmilyen embereket. nem nekem kell tetsszen, hanem a párt kéne tükröznie. mert nem elég ha valami szép vagy ünnepélyes. benne kell legyen a pár maga is. és ebben maximálisan benne voltak, szóval én valahol elégedett vagyok vele mégis. a lecsúszós harisnyát leveszem és a zsúrba már mezítelen lábfejjel megyek.

piros kordkanapé. frissen mosva. limonádé és csokitorta, boldogan szaladgáló gyerkőcök, lelkes ünnepelt, finom leves. pillangók a mennyezeten. fáradtak vagyunk, de lelkesek, mikor is voltunk itt utoljára sally-éknél. de régen volt. hiányoztak. egyetlen egy szomorú látvány van számomra. a látványos megbánás. a körön kívül maradás. valaki, akivel szinte csak mi beszélünk... de a kanapéról szemlélve a fájó lábaimat pihentetve minden szép - szép gyerekzsúr... pont ahogy szeretem :)

munka leadás. topogok a cél felé, a táskámban bélyegző és számlatömb. végre. pontosan tudom, hogy utána kávét érdemlek és pihenést. igaz, két órája válaszolgatok a menyasszonyoknak, de nem baj. ma szótlanul figyeltem a két gyereket. alma ezt a kislányt választotta. én nem értem miért, de hiába van bennem egy nagy kérdőjel, magamban úgy döntök, hogy megbékélek ezzel. ez van, elfogdom. ennek egyik legfőbb oka, hogy nem nagyon van más választásom. az ég alja sötétül, nagy vihar jön. szeretem a nagy viharokat. ketten ülünk a kádban almával és játszunk, kint dörög az ég. ezek azok a pillanatok, amelyek megmaradnak bennünk, nem a szép ruhák. (vagy azok is?)

a lakás kicsit elindult, mennék utána, de inkább az ágy felé húz az álmos fejem. holnap reggeltől késő du.ig úton leszek... a lakás tehát nagyjából így marad. remélem v. megbocsátja ezt nekem. de miért ne tenné. szőke énem rég volt már itt - egy kis gyerekezés, egy kis esti dumálás szigorúan saláta mellett, egy kis délelőtti csajos program. várom-program.

előtte még egy kicsit újszülöttezem egy boldog babával és festek zs. új masszázs szobájának a falára. nem lesz azért rossz napom, na :) csak tudnám mikor érem utól a lakást.

*************************

ma egyébként volt egy pont egy telefonbeszélgetésben, ahol azt éreztem, nem tudok tovább udvariaskodni. ennek megfelelően nem is tettem, asszem.
utána kicsit befordultam. nem tudom, mostanában nem vagyok topon... pedig kaptam egy meglepő munka telefont... nem kicsit szaladt az égbe a szemöldököm... hát. legalább az emlék jó. aztán majd lesz valahogy.

szóval utána bé jelentkezett a fura hírekkel kintről és kicsit nyígtunk egymás vállán - virtuálisan, ahogy azt mostanában modernül szokták. szeretempasim. ja, a férjem.

szóval hová is akartam kilyukadni? egyértelmű: bazita várom a nyaralást.

gyorsan

ezt megszívtam... még egy órát aludhattam volna, de felébredtem (felébresztettek, de ha azt írom, hogy bé pont fél 7-kor találta ki, hogy horkolnia kellene, akkor úgy tűnne, hogy nem örülök neki, hogy végre itthon aludt, pedig de :))) éjjel fél 1-kor még kint ültünk a kertben és csodáltuk az új trambulint. tulajdonképpen viszonylag nehéz bármi mást csinálni, mert maga a kert nem sokkal nagyobb ugyebár, így az ember kénytelen bámulni :) tegnap az egész napot végigrohantam és dolgoztam, és azon filóztam, hogy a jövő hét is remeknek látszik, mert mindent, amire most nem volt idő, áttettem oda. király lesz.

és akkor nemsokára irány a virágokért, irány a dekoráció... :) az eget lesem, ne essen, de legfőbbképpen ne fújjon a szél, ha lehet, de ki tudja, hogy lehet-e, majd ott derül ki, csak akkor koncepciót kell váltanom majd a szalvétákkal, ami elég nehéz lesz. megoldjuk. mindent megoldunk. utána rohanás zsúrba. ami egyébként nagyon várok. főleg a leülök és elégedett tekintettel nézem a gyerekeket részt :) (láv)

és akkor nem tudok tovább írni, mert felkeltek. ennyi. majd :)