szösszenet a féltékenységről. vagy irigységről? mittomén.

nekem ez a mai nap egy kicsit sok volt. pedig vannak dolgok, amelyek törvényszerűek. minden olyan társaság, amely elkezd több időt tölteni együtt előbb vagy utóbb valamilyen konfliktust generál. és csendben megjegyzem, hogy bé-nek tök igaza van: ezt legritkább esetben kezdeményezik a férfiak. nem, nem. ez a nők műfaja. igyekszem tök megértő lenni, mert legalább a dolgok mögé nézek, de teljesen őszintén, amin eddig csak nevettem, az mára kicsit sok lett. és nem, mégsem értek mindent.

nem értem például, hogy mi ez az eszeveszett "rajongás" bizonyos emberek iránt. miközben többen is nevettünk ezen, közben iszonyú félsz van bennem, hogy nem megfelelő okok miatt van mindez... és közben csak nézek mint a moziban, amikor megy egy csendes hideg háború a háttérben, hogy kinek a gyereke kivel és mit - én meg csak kapkodom a fejem, hogy de miért? nem mindegy? tényleg nem értem... hogy lehet ilyen dolgok miatt féltékenynek lenni? és volt egy mondat ma, ami kicsit engem is bántott. ki mit szar le... én például nem veszem olyan komolyan ezt az egészet. közben viszont készültem dolgokkal. és nem érzem azt, hogy a prioritások mindenkinél azonosak lennének.

szóval mi bé-vel beülünk egy isteni villás reggelire és inkább nevetünk, mert az még mindig jobb lehetőségnek tűnik nekünk. ja, jut eszembe villás reggeli. azt tudni kell, hogy én nem szeretek reggelizni, hajlandó vagyok ki is hagyni. ismerem az ezzel kapcsolatos egészséges vélekedést és biztos igaz is, de mindenki másmilyen: én szeretek későn feküdni, de reggelizni alig, mert akkor egész nap éhes leszek, miután kitágítottam vele a gyomrom. (miközben ébredés után 1-2 óráig kaja és kávé felé sem tudok nézni, annyira nem esik jól.) szóval mindenki más. na, de a program kérem. együtt. reggel. nyitáskor. az egyik kedvenc helyünkön. kávé és bundáskenyér fölött. szuper jót dumálva a saját párommal... az más tészta. az belefér néha :))))) szerinted már megkaptam a fő-keserűtől a hátam mögött a megjegyzést?

olyan szánalmas ez, komolyan. a súlyom, az életem - minden kritizálható. de mindemögött csak egyetlen igazság húzódik: a féltékenység, az irigység. szeretnél te kisanyám villásreggelizni a pároddal, ennyi. a kritika pedig szánalmas. a hátam mögött még inkább. ennyi.

szóval érdekes, hogy a féltékenység és az irigység mennyire közel állnak egymáshoz és néha magam sem tudom, hogy melyikkel állok szemben. de talán most, ma nem is kell ezt szűkítenem. egyszerűen csak azt érzem, amit már többen leírtak: minél több embert ismerek meg, annál jobban szeretem a kutyámat.

gyerekek. tényleg ennyire kurvára nehéz ŐSZINTÉNEK lenni? tudjátok egyáltalán mi az? aki sznob, az vallja be, hogy sznob és nem biztos, hogy az ál-erkölcsnek megfelelő dolgok imponálnak neki. és? aki pedig irigy, az nézegesse a saját seggét a tükörben és találjon más elfoglaltságot az unalmas életében mint az én kritzálásom.

(és elnézést amiért mindez nem volt túl világosan kifejtve, de minden monitornak szeme van - így épp elég ha én értem.)

túl

áh, nem tudok eufórikusat írni. csak azt, hogy bazira izgultam, tegnap is, ma is. a ct előtt egy ánizs ízű kontrasztanyagot kell meginnod... rémes íze van. erre nem emlékeztem tavaly, hogy ilyen szar lett volna, most végig a hányinger kerülgetett. 2 óra alatt igyál meg 1,5 litert... bleeee. de megiszod, mert muszáj, és ha kicsit összeszeded magad, akkor elhiteted magaddal azt is, hogy az narancslé... majdnem :) drága bé egész nap velem volt. még mindig köhögök, így remek voltam. na mindegy, vizsgálatot túléltem, viszont közölték, hogy nem lesz aznap eredmény. miiiii? i. azonnal áthívott magukhoz, így kellemes esténk volt agyalás helyett. mert az ember ilyen helyzetben agyal, még ha nincs is miért. tavaly már egyszer megállapították, hogy ez jóindulatú daganat. mi bajom is lehetne? a ct-t magát mégis csupa rosszal azonosítjuk. na meg amióta apu meghalt, kicsit érzékenyebben reagálok mindezekre... akinek volt már alkalma ennyire közelről szemlélni a halált... nos, ezekben az emberben valami örökre megváltozik. talán a gyermeki hit, hogy mi és szeretteink halhatatlanok vagyunk. nem tudom.

mindenesetre az a pár lépés a kocsitól a vizsgálóig ma reggel... remegett a lábam. kezemben a lelet... kinyitom, elolvasom, olyan sebességgel, hogy szinte összefolyik. "nem változott", "kóros képlet nem látható" - csodálatos szavak ezek, megkönnyebbülök, de annyira, hogy majdnem elrepülök: minden rendben. minden szervem oké, gondosan körbeírva, a daganat nem változott, nem nőtt. ámen.

a nap azóta egy csendes mosolyban telik. a közhely sikít bennem, ha átélted már azokat az órákat, amíg várakozol, azt a pár lépést az eredményig, akkor tudod mennyire igaz, hogy semmi nem számít csak az egészség... egészen másképp látsz mindent aznap... és talán örökké, nem tudom. mindenesetre itt vagyok a takaró alatt bebugyolálva, olvasgatok, jól vagyok. mert eljött ez az este is, amit annyira vártam: túlvagyok rajta.

kaka

úgy érzem ezek a napok a sz.r körül forognak. például sz.r volt megint fogorvosolódni. utána almából nem jött ki a kaki, már úgy szenvedett, nagyon sajnáltam. végül nagy nehezen megszülte egy kis glicerinkúp segítségével. majd az este zárásaként kicsit bekakilt az apja ölében meseolvasás közben - cukiiiiiiii :))))) a legjobbakkal is előfordul, hogy nem tudják tartani, na. olyan édes volt, megzabálom. most szerintem tökre megkönnyebbült és már mélyen alszik. ahogy bé is a kanapén, pedig elvileg a ma esti program: lekvárt főzünk :)))))))))))))))))))))))))))))))))))) na ez lesz a kemény, a két hozzáértő (főleg ha felébred :)

egyébként meg szerdán CT, máj kontroll. félek, épp csak annyira, ahogy bárki más is tenné. és ez szar érzés. na mindegy.

szóval legyen már szerda este és minden legyen szuper jóóóóóóóóó :o)

éjszakai hangulat

szeretem az éjszakát. a gyerek régesrég alszik, kiterülve mint egy béka, állandóan kitakarózva, ezzel fél éjszakára programot csinálva nekem, bé is már vagy két órája kidőlt - nem tudom mennyi idő kell, hogy helyre álljon az "alvókája"... remélem minél hamarabb ki tudja magát pihenni szegény.

a kutya körmei kopognak néha végig a lakáson, semmi más erős zaj nincs, a tévé halkan villog a háttérben. kicsit "leánykoromra" emlékeztetnek ezek a percek... mindig is elvarázsolt az éjszaka. a tudat, hogy pihennem, aludnom kéne. az édes titok amögött, hogy miért is ásítozom másnap, ami nem mindig egy éjszakai hancúrhoz köthető, néha egyszerűen csak magaddal töltesz egy kis időt. ó persze, reggel égnek álló hajjal fogom bánni mindezt, mert almát nem különösebben foglalkoztatja, hogy én mennyire vagyok kipihent - ha ébredés van, akkor ébredés van, ha akarjuk, ha nem. egy kis titok a babásoknak: télen jobban alszanak. tudod miért? mert reggel még sötét van. tehát irány felszerelni egy redőnyt, ha nem akarod, hogy a gyerek nyáron a nappal keljen :)

miért szebb a lakás ilyenkor? és nem, nem arra gondolok, hogy nem látszik a por. egészen mások a fények, a hangulat. imádom. ha most "lánykoromban" lennék, talán autóba is ülnék és üvöltő kedvenc zenék között szelném az utakat éjjel, amikor lehet az autóval táncolni a sávok között, mert minden üres és kihalt. keresnék egy szép kilátást, ott leállítanám a motort kicsit, épp csak annyira, hogy ne fázzak és a város pislákoló fényeit nézve próbálnám megváltani a saját világomat. ahogy régen mindig tettem, amikor valami nyomasztott. nem számított az idő, nem számított a benzinár sem. csak mentem, mert megnyugtatott.

de már anya vagyok és feleség, nem mellesleg én sem fiatalodom :) azért megragadok ilyen perceket, mert legbelül nem változunk, maximum lecsillapodunk, hogy legyen majd hová feltörnünk megint, örökké hullámozva, mert semmi sem állandó.

az ember nyer és veszít folyamatosan élete során, nincs olyan, hogy mindig minden szuper, de ugyanígy nem lehet, hogy állandóan csak balszerencse ér. ha az élet tündérmese lenne, a jó elnyerné szerencsés jutalmát és a rosszak bűnhődnének. de ki az, aki megmondhatja mi a színtiszta jó és rossz, és miért is lenne ennyire egyszerű ez a játszma. nem az. de hiszek sok mindenben, ami nem ésszerű.

a mai napig nem tudom például hogy jutottam el bé ama koncertjére az ónos esőben tűsarkúban, amikor az árnyas utcában száraz időben is csúszott a ház előtti járólap... de odaértem épségben, mert dolgom volt ott.

az élet nem képekből áll, hanem egy örökké mozgó film, ahol nincs szükségünk arra, hogy pózoljunk a kamerának, mert örökké nem lehetünk fegyelmezettek. áh. és aki ezt nem tudja, vagy nem érti, örök pózokba fagyva éli életét és maga sem érti, hogy miért nem képes természetesnek és esendőnek lenni. holott ez a szép mindenkiben. a saját esendősége. az a rész, amit nem akarsz, hogy lássanak az első randin.

ma szóba került az örök közhely, hogy a férfit az a nő érdekel, akiért meg kell küzdenie. ugyanmár gyerekek. miért csak a férfiakat? ez akkora közhely, hogy MINDENKIRE érvényes, ránk nőkre is, MINDENKINEK az a tárgy és ember kell, amit nem kaphat meg. de kérdem én: mi van ezután? ne áltassuk már magunkat ezzel a baromsággal: ha egy ember ennyit tud a másiknak adni és megtörténik az aktus, akkor mi van? nem, nem... soha nem ennyire egyszerű. az a júlia regény. ez az élet. vagy megfogtad, vagy nem. és ha igen, akkor minden körülmények között kellesz. ez az egyetlen igazság. hogy a nagy ő-t onnan ismered meg, hogy ott van. akkor is, amikor hülye vagy és ronda és letepered az első randin.

******************

kicsit most elgurult ez a furcsa hangulat... alma elkezdett sírni, visszarángatva engem is magával a valóságba és a jelenbe. de mit tegyek? nyugtalan volt egész este. akkor hát megfogom azt a cuki csomagot, ami épp fenn sírdogál álmában, a jó ég tudja miért és minden észérvnek ellentmondva áthozom a mi ágyunkba.

na így érdemes nekikészülni az éjszakának :)

the end

elmondom mi a pálya. öregnek érzem magamat bizonyos dolgokhoz. sok mindenben örök fiatal maradok - de vannak, amelyek az idő múlásával egyre kevésbé mennek át nálam. és azt is észrevettem, hogy van egy pont, amikor végleg elszakad bennem valami és titokban legbelül véget ér.

egyszerűen arról van szó, hogy vannak emberek, akik szomorúságot okoznak nekem. sokkal többet, mint örömet, sőt. sokkal inkább kötöm hozzájuk a csalódás érzését, márpedig egy emberben csalódni mindig végtelenül szomorú dolog. főleg, ha én soha nem bántottam őt.

ha most huszonéves lennék, úgy gondolnám, hogy ez a helyzet még változhat. de 37 vagyok és ha tök őszinte akarok lenni, ez a helyzet nagyjából 20 éve nem változott. és már nem vágyom sem mentegetni, sem megérteni az ő nagy bánatait, amelyek keserűvé és iriggyé teszik. már régesrég nem akarom megváltoztatni a világot - csak a sajátomét. szóval már egyszerűen nem vagyok kíváncsi a társaságára.

és ez nem egy ma estére szóló dühös érzés - hanem egyszerűen ma telt be a pohár a hátam mögötti kétszínűsködéssel. mégis minek ilyen kapcsolatokat fenntartani? van ennek bármilyen ésszerű magyarázata? ez a 37 év annyiban segít, hogy fel tudom mérni minden évem nyereségeit emberek tekintetében, így nem is biztos, hogy veszteségként akarom megélni, ha megszabadítom magamat egy embertől, aki soha egy jót szót nem szólt rám. és nem érdekel már, hogy miért és nem sajnálom már az elb.szott életéért sem. oldja meg ő maga. nem véletlen, hogy egyedül van. a keserűség messzire hat, a kisugárzás pedig álmosolyokon keresztül nem nyer utat.

sajnálom. vagy tudod mi a legszomorúbb? igazából még csak nem is sajnálom. jobb ez így nekem, hogy magamban megtettem ezt a lépést. nem lesz látványos. csak én tudom legbelül. na ez az igazán szomorú érzés - amikor még csak nem is sajnálod - mert rájössz, hogy nem volt mit.

elgondolkodtam

csak kíváncsi vagyok.

volt neki egy vékony, fehérbőrű szőke felesége... aztán jöttem én, sötét rövid hajjal, barna bőrrel, jóval teltebb alkattal... egy "röpke" 9 évre foglaltam le... együtt, külön, együtt, külön... majd még egyszer utoljára eljött. sírt. azt mondta szeret. de elmegy. másik országba mással. pedig mentem volna vele. de így persze nem. telt közben az idő. hiába gondoltam, hogy már régesrégen vége, a leglehetetlenebb pillanatokban, a legfurább helyekről jelentkezett be, az óceán partjáról azt írta, hogy szép, de nem az igazi, mert még mindig rám gondol, sőt magyarországon járva éjjel a régi lakásomhoz ment és lekaparta a kapucsengőn a matricákat, hogy megkeresse a nevem.... ennyi év után... hízott a májam, de bántott közben valahol mélyen, hogy mennyire rettenetesen késő van már ehhez... legutóbb 4 éve jelentkezett, a szülinapokat mindig szerette "felhasználni" erre. elküldtem neki a szülinapi ajándékomat: alma képét. azt írta gyönyörű és többé nem jelentkezett, már-már fura volt, szinte hiányzott. majd pár hete bejelölt ama bizonyos oldalon, mintha csak akarná, hogy lássam milyen boldog, neki is született gyereke... és ismét van egy szép, szőke felesége.

hát a f.sz sem érti ezt :)

ps. egyébként mindig eszembe jut v. története, ahogy elnevette magát az ex facebook fotóin, ahol az új párjával közös gyermek azon a takarón fekszik, amit még ő hagyott ott neki :))))))) nem vagyok benne biztos, hogy ennyi mindent tudnunk kell - vagy legalábbis csak addig a határig, amíg megnevettet :)

szombati nap

a gyerek szerintem 3km mélyen horkolhat már... olllllyan jó kis napunk volt :) reggel kezdtük a védák házában a balettel (+ egy kis hiszti az órán), majd kézműveskedtek - mi szülők pedig kint ültünk addig és dumáltunk megint, szerettem. aztán haza, gyors ebéd abból, ami van a hűtőben, finom is lett, és utána irány vissza a camponába, mozi. társaság egyik fele 3D némó (bé is :))) én meg két apukával a felhőatlaszra... hű, de érdekes egy film volt!! észre sem vettem, hogy majdnem 3 órás... ez jó jel. (a többiek kint ültek négy gyerekkel, mert hamarabb végeztek  - ők kevésbé voltak lelkesek :))) szóval ez egy lassan érő film. mint jelenséget is élveztem, de még sok mindent kell rajta végiggondolni, hogy most végülis mivaaaaaan? de ha már gondolkodsz, az fél siker, nem? :)

aztán itthon gyors vacsi, nagyonfáradt almát visszadob a kocsiba, indulás a srácokért. elszállítottuk őket a delicatesse-be valami borkóstolóra és ott kitettük őket. a jó ég tudja, hogy most merre járnak, én mindenesetre lefektettem almát, aki már az X alatt sem táncolt, hanem inkább bújcizott, kis drágám és most a takaró alól nézem a műsort és ez nagyon jó. fegyelmezetten köhögök - talán most már javul ez is lassan.

dorka lesz szíves képet küldeni a lógó koszorúról és beszámolni, hogy minden rendben van-e a költözködés körül?

holnap engem ünnepelünk utólag bé szüleivel és az mindig jó, ha engem ünnepelünk, nem? :)))