túl

áh, nem tudok eufórikusat írni. csak azt, hogy bazira izgultam, tegnap is, ma is. a ct előtt egy ánizs ízű kontrasztanyagot kell meginnod... rémes íze van. erre nem emlékeztem tavaly, hogy ilyen szar lett volna, most végig a hányinger kerülgetett. 2 óra alatt igyál meg 1,5 litert... bleeee. de megiszod, mert muszáj, és ha kicsit összeszeded magad, akkor elhiteted magaddal azt is, hogy az narancslé... majdnem :) drága bé egész nap velem volt. még mindig köhögök, így remek voltam. na mindegy, vizsgálatot túléltem, viszont közölték, hogy nem lesz aznap eredmény. miiiii? i. azonnal áthívott magukhoz, így kellemes esténk volt agyalás helyett. mert az ember ilyen helyzetben agyal, még ha nincs is miért. tavaly már egyszer megállapították, hogy ez jóindulatú daganat. mi bajom is lehetne? a ct-t magát mégis csupa rosszal azonosítjuk. na meg amióta apu meghalt, kicsit érzékenyebben reagálok mindezekre... akinek volt már alkalma ennyire közelről szemlélni a halált... nos, ezekben az emberben valami örökre megváltozik. talán a gyermeki hit, hogy mi és szeretteink halhatatlanok vagyunk. nem tudom.

mindenesetre az a pár lépés a kocsitól a vizsgálóig ma reggel... remegett a lábam. kezemben a lelet... kinyitom, elolvasom, olyan sebességgel, hogy szinte összefolyik. "nem változott", "kóros képlet nem látható" - csodálatos szavak ezek, megkönnyebbülök, de annyira, hogy majdnem elrepülök: minden rendben. minden szervem oké, gondosan körbeírva, a daganat nem változott, nem nőtt. ámen.

a nap azóta egy csendes mosolyban telik. a közhely sikít bennem, ha átélted már azokat az órákat, amíg várakozol, azt a pár lépést az eredményig, akkor tudod mennyire igaz, hogy semmi nem számít csak az egészség... egészen másképp látsz mindent aznap... és talán örökké, nem tudom. mindenesetre itt vagyok a takaró alatt bebugyolálva, olvasgatok, jól vagyok. mert eljött ez az este is, amit annyira vártam: túlvagyok rajta.