tegnap nem tudtam a teljes gondolatot kifejteni. mert épp panaszkodtam, hogy mikor jön már egy NYUGIS időszakunk... ami azt illeti, 8 éve vagyunk együtt és a legutolsó ilyen nyugis időszak 7 éve volt. azt találtam mondani, hogy megérdemelnénk. a konkrét nyugalmat. amikor nincs anyagi bizonytalanság, egy kicsit kivételesen összejönnek a dolgaink és nem szétesnek - és ami a lényeg: épp nem akar senki meghalni és mindenki egészséges... mert azt hiszem az elmúlt évek e tekintetben sem kíméltek minket... megérdemelnénk a nyugit, mint bárki más. ennyi.
aztán, amikor ezt kimondtam, kivételesen nem kezdtem el azonnal ostorozni magamat, mert őszintén le merem írni, már a f.szom kivan azzal, hogy én állandóan utána gondolok még a saját gondolataim és érzéseim morális oldalainak is, míg mások boldogan tipornak végig az életen, magukénak érezve a JOGOT, hogy mindent megkapjanak és mondjuk két percet nem szánnak ugyenezn morális vetületek elemezgetéseire... oké, én vagyok a hülye és teljesen nem fogom megváltozni sohasem, de engedtessék meg már nekem is, hogy elhiggyem, hogy simán jöhet egy olyan időszak, amikor minden klappol, mert miért ne jöhetne.
ezzel párhuzamosan még az is megfogalmazódott bennem, hogy a biztonságérzetem olyannyira előtérben van, hogy szinte mindennél fontosabb. valami burok, amit én fonok magam és a szeretteim köré, amiről szeretném azt hinni, hogy megvédi őket minden rossztól és bármilyen hétköznapi aggodalomtól is. lehet, hogy ennek az érzésnek a felerősödéséhez bőven "elég" végignézni valakinek a halálát, vagy átélni jó pár olyan hónapot, amikor napról napra élsz meg (és ugyanmár, ki az aki mosolyogva és dalolva vesz vissza a saját életszínvonalából? biztosan primitív vagyok és elkényeztetett, de én azért nem szeretek visszafelé lépkedni). bazira unom már az állandó összehasonlítgatást is, mert akkor ennyi erővel én nekem TILOS lenne mindennemű vágyam, hiszen olyan sok mindenem van. persze, de akkor hogy lépsz előre az életben? annyira utálom az álszerénységet, amúgy is. mindenki viszonyítson saját magához, az adottságaihoz (mert sajnos az sem mindegy, hová születtél, ne csináljunk már úgy mintha ez mindegy lenne, vannak szerencsésebbek és kevésbé szerencsések és ezen a téren nekem egyáltalán nem lehet panaszom, sőt), a képességeihez és igenis a vágyaihoz is. mert nem mindenki akar mást, többet, jobbat. (biztonságosabbat.)
én azt akarom, hogy mindenki egészséges legyen. mert szörnyű dolgokat látok magam körül és éltem át eddig. és azt akarom, hogy mindenki élete alapfokon legalább rendezett legyen. hogy törje a fejét a nyaralás pénzen, de legalább azon ne, hogy be vannak-e fizetve a csekkek. (lassan eljutunk oda, hogy mire költeném a lottó főnyeremény nagy részét :))))
de igenis szeretném ha megvalósulna csomó álmom is, az apróktól kezdve a nagyokig, mert miért ne szeretném? ki ne szeretné?!
tök érdekes egyébként, hogy bennem az egyik elsőrangú az maga az OTTHON. így, csupa nagy betűvel, az ebbe foglalt szeretettel, hangulattal - és igen, a fejemben kirajzolódó konkrét környezettel is. és aztán innen csillagtúráznék körbe a világon, de mindig kellene ez a hely, ahová HAZA térek... na ennyire vagyunk egyszerűek mi emberek. (és ezért szeretek ezzel foglalkozni, amivel foglalkozom.)
egyszer egy ismerősöm, kicsit belekeseredve a szingliségbe azt találta mondani, szerintem konkrétan kínjában, hogy olyan tré kívánságai vannak az embereknek. mindenki házat, gyereket és kutyát akar. ő juszt sem. nem a frászt nem. csak egyszerűbb ezt mondani (netán hinni is) mint kimondani, hogy nem jött össze. (még. mert én örök optimista vagyok.) szerintem a legbonyolultabb ember is végtelenül egyszerű odabenn: kell neki egy tűzhely, ahol melegedhet, ahová mindig visszatérhet és akkor fogja biztonságban érezni magát, amikor megvan ez a háttere. ennyire egyszerű. és ebben tényleg minden benne van: elsősorban a szeretet és törődés, ami otthon fogadja, de minden egyes hangulati eleme is ugyanennek.
szóval vágyakozni és kívánni igenis merni kell, sőt hangosan kimondva a tükör előtt és nem örökké parázni, hogy de ha jobban élek mint az aki rosszabbul él, akkor hogy jövök én ahhoz, hogy többet akarjak. hát így. hogy ez tök egészséges, hogy szeretnéd ha az álmaid valóra válnának.
tök csönd van a lakásban. a kutya a lépcsőn fekszik. bé elment a dolgára és én kicsit örülök most a csendben és egyedüllétnek. mert igenis kell ez is. nem kapcsoltam be semmit. se zenét, se tévét, csak a kutya sóhajt fel néha és a számítógép zümmög halkan, mert ez menő gép és nem hangoskodik. mindjárt ezt is kikapcsolom. nem akarok megváltozni, nem akarok másmilyen lenni. szeretem a next gyerekruhákat, szeretem máshol meginni a kávémat, akkor is ha otthon is van, szeretem az értelmetlenül sok cipőt, a sálakat és nagy csörgős fülbevalókat, a lábujjközti papucsokat és "tölteni" a szemembe a kéket nyáron, amikor rikít az ég. na ennyi. sok boldog tengerpartot nekem is!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése