holnap nem megyünk oviba... állatkertbe megyünk. úgy bizony - komoly kérdéseket vet fel, hogy ki örül ennek jobban, mert azért én is dobogós lennék :)) ráadásul szép lesz az idő és a kis göndör feje ott fog vigyorogni mindenféle állatfajzat mellett... tökre várom :)
spontán jött lehetőség és én szeretem a spontán jött lehetőségeket. nem mellesleg meg pörög az agyam, nem tudok aludni, mert egyszercsak kaptam egy "tudod mit? belefáradtam. oldd meg. ahogy szeretnéd. bízom benned..." mondatot ma. majdnem elájultam. és érdekes módon ettől azonnal beindult a fantáziám, jobban mint eddig! hát, mindössze ennyi kell az embernek... ennyire egyszerűen működünk. szeretettel és bizalommal.
egyébként ma különösen rondának láttam magam. egészen megrökönyödtem az aldiban egy tükör előtt elhaladva, még vissza is lépkedtem, hogy még egyszer megrökönyödjek. vannak napok, amikor szép vagyok. na ma nem voltam :) hát ilyennek is kell lennie gondolom. itthon aztán sebtiben átöltöztem, hátha azzal segítek a dolgon és így indultam el a megbeszélésre - de valójában már útközben pontosan tudtam, hogy ezek a dolgok a fejünkben dőlnek el és nem a szemünkben... így hát ronda maradtam.
bé elment lefeküdni - azaz elküldtem, mert konkrétan lefolyt a kanapéról félálomban, nekem viszont tovább pörög az agyam és képtelen lennék még pihenni. asszem. bámulom az apró piros ledfényeket a home feliraton - mintha még sosem láttam volna őket. szárnyakat szeretnék, hogy elrepüljek velük valahová olyan elképesztően messze, ami már-már közel esik a megoldáshoz. tehát karnyújtásnyira. mert a megoldás mindig idebenn van...
ha az emberek mindegyike egy simogatással és egy puha puszival kezdené a napot, meg egy-két kedves szóval, akkor nem lenne ennyi alkoholista, elhiszed?
(úgy érzem semmi értelme annak, amit itt hadoválok, inkább nekem is le kéne feküdnöm :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése