két gyerek sikítozva lejön, kezükben valahonnan előturkált régi textil pelenkák. alma elöl rohan:
- "anyaaaaaaa!!!!!! tündérek vagyunk, itt a lepelszoknya, kösd ráááánk légysziiii!"
- "de nyuszika, így nem éri át a derekatokat, nem tudom megkötni..."
- "de légysziiiii!!!"
- "csak úgy tudom megkötni, hogy keresztbe meghajtom az anyagot, úgy hosszabb és felkötöm..."
közben már csinálom is... amikor készen leszek egymásra néznek:
- "ez kötényke! konyhásnéni lettem! gyere, főzzünk egyet!" :)))))))))))))))))))))))))
ennyi, érted? másképp kötötted? sebaj? egészen más szerepem lett? na és?! így is jó játszani!
én szerintem a gyerekek a leginkább irígylésre méltó kis lényeg az egész világon. láv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése