2012. március 1., csütörtök

latte

ez mondjuk úgy kezdődött, hogy győzött a hiúságom reggel és mégis azt a bizonyos cipőt vettem fel már az ovihoz is, mondván után úgyis megyek tovább a találkozóra.
igen ám, csak közben elvittem a kutyát sétálni ugyebár, így igencsak egyensúlyoznom kellett a köves földúton... ennél fogva a szokásos kapkodás helyett kellemesen nyuggeresen vettem a kanyarokat, jól elidőzve minden lépésnél a korábban kifordult bokámat védve. és azt kell mondanom, hogy ettől a belül zajló folyamatok is teljesen lelassultak. tök érdekes, de szerintem az út felénél már alig volt vérnyomásom, annyira lenyugodtam. micsoda baromság, nem? közben pedig egyáltalán nem az, hanem pont hogy nagyon is szép ez az összefüggés minden között.

andalogtunk kettesben, a kutya és én (meg egy zacskó kutyaszar a kezemben - netán írnom kéne a diósdi önkormányzatnak, hogy fájna-e a közterületekre több kukát tenni?) - az idő gyönyörű volt (a körülöttünk lévő házak is) és úgy összességében remekül éreztem magam. elsétáltunk megint A TELEK mellett, gondoltam mostmár felhívom, hogy összetörjem végre az illúzióimat ezen a napfényes reggelen... 23,9 millió az irányára. kétségtelenül remek adottságai vannak, de khm... ezekhülyékbazdmeg????? mosolyogva köszöntem meg az információt, mert úrinő vagyok.

kedvencmenyasszonnyal találkoztam, aki kicsit visszaadta a hitemet, hogy vannak még normális emberek is a világon és ez jó volt. meglepetten tömve találtam a kedvenc cukrászdát (mom park, angelo) ezen a reggelen egyébként, kíváncsi lettem volna mennyi a tárgyalás és mennyi a gondtalan kávézás az asztaloknál.

én ugyanis szeretek gondtalanul kávézni és közben az eget bámulni meg hasonló fontos dolgokat. az egészben azt hiszem a "gondtalan" szó fog meg a legjobban. az áhított állapot, ugyebár. amikor minden klappol, mondjuk nem rágódsz a napi megélhetésen, nem vagy rosszban senkivel, minden szerettedet biztonságban és egészségben tudod, az álmaid pedig sorra valóra válnak. naja. valami ilyesmi.

a minap a spóroláson gondolkodtam. azon a 290 ft-os latte macchiato-n, amelyet néha elfogyasztok a diósdi körforgalom és a világ fölött elhelyezkedve. igen, ezen is lehetne spórolni, ez kétségtelen. csak kérdem én, akkor egy idő után mi értelme az egésznek? mert nem, nem ugyanolyan itthon meginni, miközben bé az éjszakai munka után kimerülten alszik, az asztalról meg az elmaradt munka igyekszik elkapni a tekintetemet és tudat alatt a porcicákat számolom és arra gondolok, hogy már megint takarítani kéne. nem ugyanaz.

ma megkaptam a pénzt a meghívókért. ebből tankolni fogok az autókba, majd bevásárolok egy kicsit és ennyi. slussz. eladtam a gyereknek két ruháját a teszveszen. ebből sem fogok neki másikat venni, hanem mondjuk ez is belekerül a benzintartályba a többivel együtt. és tök őszintén, ez baromi lohasztó.

na ezért nem fogok spórolni a szaros reggeli, kutyasétáltatás utáni heti 2-3 kávémon. és azon sem, hogy bé-vel néha együtt kettesben beszélgessünk egy gőzölgő csésze fölött. mert kell, hogy meglegyen az életünkben a luxus. hogy mi az, azt mi magunk döntjük el: jobb időkben a műköröm után közvetlenül a pedikűrös kényeztetés jön az utazás előtt. rosszabb időkben egy forró ital és egy kis gondtalan bambulás fölötte. de valami igen is kell, hogy a felszínen tartsa az embert, valami olyasmi, amin igen, lehetne spórolni, de pont attól válik a mi kis "luxusunkká", hogy ezt nem tesszük meg. juszt sem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése