amolyan "nem semmi" napunk volt... már kora reggel nekilódultunk és nagyjából egész nap "beleztük" nagyi lakását. és ez egy rémes érzés. de össze KELL pakolni, mert a lakásnak további sorsa van... mégis, ahogy az édes kis régi tárgyak között matatsz, eszedbe jut egy csomó régi történet, mosoly és nagyival kapcsolatban mindig az a bizonyos nevetése... most meg ott a lakás, üresen, hidegen... élettelenül.
kb. kétszázszor voltunk lenn a pinyóban, felpakoltunk millió könyvet, mindet átnéztük, dobozoltuk, szelektáluk... aztán jött egy nagyon szimpi roma pasi és a felesége, de tényleg szimpatikusak voltak. a könyveket megvették, elvitték, a polcokon üresen állt a por... és nekünk örülni kellett, hogy egyre kopárabb lesz a lakás, mégis odatapadtam a cserépkályhához, ahogy kiskoromban és valahogy vártam, hogy vége legyen...
most próbálunk "túlélni" a kanapén... olyan fáradtan, hogy csak na... és kicsit olyan fura szürreális hangulatban...
ps. a nap fénypontja nekem az volt, hogy artúrt nem akartuk itthon hagyni egész napra, így jött ő is. mászkált a pincében, nagyi lakásában egész nap, élettel töltötte meg, a drágám. majd bé kivitte kicsit és mint kiderült, odakinn megkergetett egy macskát, majd eltűnt a ház sarkán túl. nagy nyüszítés hallatszott és újra felbukkant: a fején egy macska, aki konkrétan püfölte, majd jól meg is kergette. mármint a macska a kutyát. na ez a kemény. az én drága kicsi artúrom... :)))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése