2012. december 18., kedd

az elme hatalma

este nagyon begurultam. úgy DÖNTÖTTEM, hogy mostmár ebből elég volt és meggyógyulok...

na. tudtam aludni, majdnem jól és majdnem vízszintesen és fele annyira sem fáj ma reggelre az oldalam. ez azért lenyűgöző... :o)

emlékszem, amikor apu az intenzíven volt, 1-2 nappal mielőtt meghalt volna, a doki azt mondta, hogy már kómában van, nem reagál semmire. de nekem reagált... tényleg. megkérdeztem, hogy fáj-e valamije és alig láthatóan megrázta a fejét, majd mondtam, hogy tudja-e, hogy nagyon szeretem, erre kaptam mini bólogatást... odarongyoltam a dokihoz, este volt, mondtam neki, hogy mi történt - és nem röhögött körbe. azt mondta, hogy nem tudja elképzelni ELVILEG, de azért megvizsgálja nekem... persze semmi. (ha esetleg hülyének nézném magam, hogy képzelődtem, bé mindig visszaránt a földre: ő is látta az egyértelmű reakciót.) és a doki minderre mit mondott? a mai napig szó szerint emlékszem:
- "hölgyem. a GYÓGYÍTÁS egy egzakt tudomány. mi tudjuk, hogy melyik betegségnél nagyjából mit kell csinálni. de a GYÓGYULÁS? az egy rejtély... és mennyi minden múlik a betegen... ezért soha semmi nem kizárt, még ha nem is valószínű."

majdnem megpusziltam akkor, emlékszem... olyan emberi volt. és annyira igaza volt.

hmmm... ez nem volt valami vidító napkezdés. pedig nem vagyok lelombozva, most lelkes vagyok és tele energiával... :o) csak fel ne akarjam használni, mert muszáj fekve maradni, még ha bele is pusztulok.

(el akarok menni karácsonyi ajándékokat venni és kicsit levenni a terhet bé vállairól, ááááh)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése