elgondolkodós

nemsokára jönnek lakást nézni... ehhez képest kiolvastam egy újságot egy kávé fölött (ennyi járt a tegnapi nem-normális rohangálás után) és most itt üldögélek harisnyában azon filózva, hogy hogyan is tegyem a rendet, miközben bé alszik. hmmm... hűdelaza.

a kedvenc helyemen voltam, ahová reggel néha beülök. a nagy üvegtáblákon át rálátok a helyi "rózsadombra" és igenis tetszetős a sok szép ház látványa, mert szeretem a szép házakat (ez a foglalkozásom baszki, illik szeretnem őket). a pultban rögtön tudta a srác, hogy milyen kávét kérek, arra is emlékezett, hogy két édesítővel iszom. a kedvenc asztalom mellett szokott ülni két bácsi, nagyjából egyszerre szoktunk érkezni. már előre köszönünk egymásnak és ez így jó, így bensőséges. múlt héten az egyik bácsi hosszan ízlelgette az ásványvizet, amit ivott és azt mondta "ej, de finom ez a víz!" - én meg rámosolyogtam. ennyi erővel ülhetnének egy kocsmában is a reggeli pálinkával. de ezek olyan édesek. itt ülnek a nagy üvegtáblák mögött, együtt elolvassák az újságokat, majd megbeszélik. és néha hosszan hallgatnak. azt hiszem ezt szeretem bennük a legjobban: amikor együtt vannak csendben. a jó kapcsolat igazi fokmérője, hogy kínossá válik-e a köztetek feszülő csend vagy bensőségessé.

szeretem a két bácsit egy asztallal odébb.

aztán néha felpillantottam és elgondolkodtam, hogy vajon mi felé is tartunk. izgalmat érzek a zsigereimben. izgulok, látszólag indok nélkül, de ezek szerint mégsem, mert valami van a levegőben. talán bé egyik éjszakai sms-e, miszerint ő egészen biztos benne, hogy egészen különlegesen jó évünk lesz. talán elhittem neki :)
na meg tegnap beszélgettem h-val és azt mondta egy téma kapcsán, hogy ő sosem panaszkodik. én meg jól elgondolkodtam. én igen. nyígós vagyok, de nem sajnáltatás céljából, hanem mert hiszek benne, hogy ha bánt valami, azt ki kell adni magamból, nem belül emésztgetni, hogy megbetegítsen. ugyanakkor tetszett ez az egy szem kristálytiszta mondat: "én sosem panaszkodom" - szerettem ezért a mondatáért. mellesleg a kávé is finom volt, amit ittunk. úgy összességében, csípem ezt a nőt. és ki kéne próbálni nem bent tartani, csak nem bevonzani általa a depressziót. (éljen a középút. hol is van? :)

aztán néztem a házakat. mit is szeretnénk, hogy is szeretnénk... és miért. mert kinőttük. mert nem tudjuk jól használni így, hogy nincs ajtó (bé nappal alszik, horkol, a 3 éves gyerek egyfolytában legyen csendben, stb.) - de mégis felfedeztünk magunkban egy önmegvalósítási vágyat is, nem igaz, hogy csak az észérvek vannak jelen. hanem az alkotás vágya is. anyu ma azt mondta, hogy félt minket tőle. ez édes volt. én is magunkat. ugyanakkor ha az ember nem mer vágyakozni, nem is fog elérni soha semmit. márpedig az álmaink érdekében lépni is kell, nem csak tátott szájjal várni a sült galambot. ettől függetlenül még nem fejtettem meg teljesen mindennek a hátterét persze - de egy véleményen vagyunk bé-vel, hála égnek teljesen ésszerű határok között és ez már önmagában nagy dolog.

lassan és halkan összepakolok szépen... elrakom az ezernyi tiszta ruhát, az összes játékot és azok milliónyi alkatrészét, az asztalon szanaszéjjel heverő alaprjazokat és falnézeteimet, a filceimet, összepárosítom a zoknikat és lehet, hogy még az ablakot is lemosom, hogy jobban lehessen látni a növekvő fűszálakat a kertben. érdekes ez a december közepén növekvő fű... (majd jön a böjtje a jövő heti mínuszokban, bár egyelőre nagyon kitartó kis füvecske ez :))