ma van...

... az a nap, amikor nem kéne emberek közé mennem. valami alap feszültség munkálkodik bennem, amit még a hormonokra sem tudok fogni, megérzésre pedig nem akarok - így magyarázat helyett inkább altatnám. nem szeretem.

reggel velünk együtt késett az oviból az a csaj a gyerekével, aki anno az első szülőin olyan evidensnek érezte, hogy övéké az alma jel és punktum, meg is jegyeztem magamnak, de nem szóltam semmit, ilyen hülyeségeken nem veszekszem senkivel. na megjöttek és magamban - hála a szuper "jó" hangulatomnak - pont azon gondolkodtam, hogy "haha! te vagy az!" - majd majdnem elnevettem magam hangosan, hogy 36 évesen ez azért több mint gyerekes viselkedés és eszem ágában sincs barátságtalannak lenni persze. a drága kicsi fia leült átöltöző alma mellé, rávicsorgott, majd fennhangon közölte az anyjával, hogy azért vicsorog, mert almának göndör a haja és az csúnya. hát igen. a szemöldököm megállt valahol a hajtövemnél és csendben azt kívántam bár akkora sallert adhatnék neki, hogy a fal adja a másikat, de egy kukkot sem szóltam, mert egyrészt alma megvédte magát ("nem is csúnya!"), másrészt hagytam hadd érezze magát szarul a kis köcsög anyja, mert ez elég kínos volt neki amúgy is. azért mielőtt beengedtem az oviba gyorsan megbeszéltük összeölelkezve, hogy el ne higgyen ilyen butaságokat és neki gyönyörű a haja, de kifelé menet majdnem elsírtam magam. a tehetetlenségtől. hogy a világ úgy van kitalálva, hogy ilyen kis genyók keresztezzék az utját néha, akik minden ok nélkül bántani fogják és én nem tudom ettől megkímélni vagy megvédeni, mert ez az élet rendje :( szörnyű.

inkább leírom a tegnap estét. mert az nagyon jó volt. "vendégségbe" voltunk hivatalosak, ahogy k. a virágos mondta, akinél a "szokásos bambuszt" köttettem éppen (sztem sokkal jobb szerencsebambuszt kötni csokorba mint vágott virágot, mert tovább tart és szerencsét hoz - vélhetően :)) - rég hallottam ezt a szót. vendégség. vendégségbe akkor mentünk legutóbb, amikor gyerek voltam szerintem. pedig szép szó. mert vendégként mész és vendégül látnak... nekem tetszik ez a szó. sokkal többet mond mint az "átmegyünk". az olyan semmilyen.

tudni kell, hogy még sosem voltunk náluk, csak annyira szimpatizálnak, főleg a gitáros születésnap óta, hogy ők maguk vetették fel, hogy ezer éve összefutunk néha társaságban, de semmit nem tudunk valójában egymásról - ugorjunk át és dumáljunk. teljesen más világ, más körülmények, de ez engem sosem akadályozott és bé sem az a fajta. a lakás kicsi, de nagyon tiszta, barátságos. hát még ők :) és ami engem mélységesen meghatott: kis tálcán kikészítve az üdítők, a poharak... apróság, mert ekkora lakásban a székből eléred a konyhaszekrényt, hogy elővedd a poharat, amikor megjöttek a vendégek - mégis ez a kis gesztus már megalapozza a hangulatomat. majd leülnek almával játszani a szőnyegre és hozzák is a vacsorát, két fogást persze: levest és főételt, ráadásul még egy tepsi almáspite is van, az abszolut kedvencem, teljesen odavagyok meg vissza. bé titokban rám mosolyog, milyen jó is ez így, hogy minden mozzanatból érzed, hogy mennyire vártak már. és én tudom, hogy nem ezen múlik, ettől még szeretnek minket mindenfelé - de az "etetés" és a látható előkészület valahogy a nemzetközi nyelve annak, hogy gyere beljebb, mert szeretünk, vártunk már és készültünk a jöttödre... és pont ugyanilyen jól esik minden barátomnál, amikor megyünk, minden egyes alkalommal észreveszem a kikészített poharakat és a szeretettel készült ételek mögött a törődést.

apróság, de leírásra méltó dolog volt ez. lelkesen hívtam őket vissza hozzánk persze. nem azért, mert mi most akkor legjobb barátok leszünk hirtelen. hanem mert igazi JÓ EMBEREK, akikkel öröm találkozni. mellesleg alma is érezhetett valami ilyet, mert szokásos nünüsége helyett konkrétan szerelmes lett csabiba egy perc alatt és ott tette-vette magát körülötte, amit este, indulás előtt egy elképesztő röhögőgörccsel tetézett, nem tértem magamhoz a fesztiváltól amit rendezett, annyira édes volt. (ilyennek még tényleg nem láttam sehol :)

a gyerekek okosak és többet tudnak mint mi valaha is fogunk, szerintem. olyan dolgokat, amelyeket valaha mi magunk is tudtunk, de valamiért elfelejtettünk, miközben felnőttekké váltunk. (szomorú. de talán visszafordítható folyamat...?)

*****

akkor hát essünk neki a mai napnak. a biztonság kedvéért a minimálisra csökkentem a kommunikációt másokkal és inkább holnap vágok bele a nagyobb intéznivalókba. soha nem tudtam, hogy az ilyen idegi napokat jobb erőszakkal elnyomni és átugrani, vagy inkább el kellene zárkózni és kiélni, hadd jöjjön, ha már benn rekedt valami és akkor másnap sokkal jobb lesz. nem tudom. a tapasztalat azt mutatja, az a biztos, ha kevesebb programot szervezek ilyenkor. nekem évente csak 2-3 ilyen megmagyarázhatatlan nap jut. hála égnek :)

a napi jó cselekedetem már kilenc előtt megvolt egy figyelmes sms formájában, most meg a tegnapi almáspitéről álmodozom. ámen.