néha olyan abszurd, hogy - bár érezhetően feszült vagyok a temetés miatt - pont előtte egy kicsivel találok nyugalmat itthon, holott semmi különöset nem csinálok, csak reggeliztem és olvasgattam... bé-t meg hagyom még aludni egy kicsit. aztán indulás.
nem fogom megúszni bőgés nélkül, így szempillaspirállal ismét nem is fáradok, ugyanmár. jácint lesza koszorúban és én ennek nagyon örülök, mert az még illatos is. és nem érdekel hogy fognak rám nézni amiért nem full fehér a koszorú. nagyi kedvence a kék volt, engem kb. ez érdekel, semmi más.
a tegnapi nap egy konkrét érzelmi hullámvasút volt... fent - lent - fent - lent. és persze ismét nem úsztam meg száraz szemmel. de ezúttal abszolut pozitív értelemben, a meghatottságtól könnyeztem. estefelé már annyira vágytam haza, hogy bé még elment a megbeszélésre (nekem már eszem ágában sem volt és örültem, hogy mancival haza kell jönnöm lefektetni), én meg szépen elnyúltam a kanapén, kicsit tévéztem, majd a tervnek megfelelően jól be is aludtam. nyamm, de jól esett.
éva azt mondta, hogy nagyit nem most vesztettük el... ez így van sajnos. ettől függetlenül rémes lesz a temetés. nem akarom. mármint nem a temetést, hanem a hozzá kapcsolódó érzéseket átélni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése