a telefonom tegnap az m3-ason valahol gyöngyös és budapest között megköszönte az együtt töltött időt és úgy kikapcsolt, hogy azóta sem sikerült életet lehellni bele. se kép se hang. tölteni sem hajlandó. voltaképp az az egy szerencse, hogy majdnem ingyen vágták hozzám ezt a "csúcskategóriát"... szívem szerint szétverném egy kalapáccsal. nem mellesleg ez terápiának is remek lenne most nekem...
a hétvége pedig szuper jó volt :) szerintem az ilyen háromgenerációs három napot kötelezővé kéne tenni, annyira jó érzés volt valahogy az egész. lááááv. sokat fürödtünk, alma majd' kicsattant a boldogságtól, jókat ettünk, minden jól sikerült. mondjuk egyedül az nem, hogy alma pont most betegedett meg kicsit és a folyó orr mint tudjuk nincs rokoni kapcsolatban a jó alvással... ezért kicsit zombi vagyok, tegnap még én is aludtam vele délután a szállodában, anyuval együtt, tisztára nyugdíjas klub volt, de baromira élveztük :)
most itt ül a kis balerina tütüjében, kezében a meleg mézes tea, köhög, fújja az orrát - oviról szó nincsen - és lesi a rajzfilmet. már csak az a kérdés, hogy vajon miért keltünk fel 7-kor? nem baj, lehet, hogy megint lefekszem vele délután. na de ez az érdekes: hogy ez ITTHON nem ugyanaz. mert míg ott simán elnyúltam mellette a szállodai ágyon, addig itthon mindig ezernyi tennivalót találok az ilyen mindent-kikapcsolós nyálcsorgatós pihenés helyett. hmmm.
a legviccesebb a hétvégén az volt, hogy reggelihez leült hozzánk gy., a szálloda igazgatója - mégis csak tíz évig voltak kollegák anyuval. ezt kiszúrván a kedves pincérek vacsoránál már épp, hogy nem gördítettek elénk vörös szőnyeget és hirtelen olyan nyájassá váltak, hogy csak pislogtam. egyébként addig is kedvesek voltak, de ez már kicsit sok volt. emberi természet, hm. a nagy tanulság az, hogy ha anyu rendel egy pohár "száraz vörösbort" és nem pontosítja, hogy melyiket, akkor értelemszerűen a legdrágábbat kapja, így ihat 1500-ért egy pohárral :o)))))) (ezen már csak nevettem :o))))))
itthon viszont elég lelombozó hírek fogadtak... nagyi szarul van - ha vasárnap délelőtt ezért felhívnak az otthonból, akkor tényleg nagy lehet a gáz :( és előugrott egy rég elfeledett anyagi dolog, amivel mi tartozunk. csendben megjegyzem, hogy mi a tízszeresét veszítettük el anno kedves cs. jóvoltából... de bé-ben tombol a becsület, így mi most adjunk meg spontán fél milliót abból amit mi is elvesztettünk...? hát ez érdekes lesz. nemtom, biztos meg fog jönni, de elég laposan ültem a szőnyegen a pokrócba burkolózva a hírek hallatán. ez utóbbi csak részben foglalkoztat. legfőbbképp nagyi miatt aggódom... és rengeteg olyan gondolat cikázik a fejemben, hogy veszélyes dolog nem pontosan kívánni, hogy é. mennyire megváltozott amióta van l., és hogy mi is lesz, hogy is lesz... és túl vidító egyik sem.
mindennek az lett a vége, hogy amíg manci ugrált a trambulinon és rajzolt, színezett, mi bé-vel délután úgy dumáltunk két órát, ahogy késő este szoktunk... bár a témák konkrétan szarok voltak, ettől még jólesett az egész, valahogy olyan bensőséges volt.
még mindig - mint általában - abban az ellentmondásban sínylődöm, hogy egyfelől szuper jó dolgunk van és pofánk legyen lapos, nem szabad elégedetlenkedni - másfelől egy kis nyugalomra vágyom. ez valahogy így megy apu halála óta... azt az egészet is túl kellett valahogy élni, aztán jöttek az elveszett milliók, a munka és pénz nélküliség, utána a kálvária bé anyukájával, majd nagyival, ismét egy munkanélküliség, most meg az éjszakázások, az én orvosi vizsgálataim... csendben megállapítottam, hogy ezek közül akár egy is elég lehetne, hogy szétszakítson egy párt, de mi derekasan álljuk a sarat. csak már belefáradtam az állandó aggódásba: a számlák, a tartozások, az utolsó ép farmerem is kilyukadt, az övem elszakadt, a cipőm szétszakadt és amikor a telefonom kikapcsolt, akkor majdnem elsírtam magam, hogy ilyen teljesen alapvető dolgok is gondot okoznak most, mellette meg állandóan fáradtak vagyunk, aggódunk mindenki egészségéért...
azt kívántam, hogy nem lehetne-e egy kis nyugalom? egy kicsike. amikor legalább egyszer nem úgy kelek föl, hogy te jó ég, ezt vagy azt miből fizetjük ki, hogyan leszünk túl mindezen, mindenki egészséges-e... és mondjuk nem szakad szét az utolsó melltartóm is. néha nevetek az egészen. de a gyakorlatban elég szar dolgok ezek. mint nő mindenképp.
na hát ilyenek és még sorolhatnám, de nem fogom. megyek orrot törölni, orrot porzsívózni, cseppenteni, munkanélküli hivatalba alázkodni és remélem, hogy csak a hormonok okozzák a mai borus hangulatomat, ami holnapra akár teljesen el is múlhatna mondjuk, mert a sopánkodás nem viszi előre az embert... sőt.
de én naplóm, én életem, hadd sírjak egy kicsit és hadd valljam be egyetlen percre, hogy kicsit fáradt vagyok és kurvára szeretnék venni egy-két új ruhát és egyéb felületes dolgoknak hódolni anélkül, hogy azonnal nyakon kéne vágnom magam, hogy de nem ez a lényeg, meg örülj annak ami van, meg ilyenek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése